Owen: Grealish odavan a Unitedért
A korábbi csatár szerint összejöhet az üzlet, ám tetemes átigazolási összegre számít.
A 24 éves játékos nagy szerepet vállalt a Villa megmenekülésében, így nevelőegyesülete továbbra is ott lehet a Premier League-ben, viszont Owen úgy véli, már az angol nélkül.
A West Midlands-hez ezer szállal kötődő birminghami ikonra nem lesz egyszerű egyik együttesnek sem kivetnie a hálóját, de a középpályás számára fontos lehet a váltás, hogy a legmagasabb szinteken bontakoztathassa ki a benne rejlő potenciált.
Jó ideje az a hír járja, hogy az Old Trafford lehet a Villa kapitányának következő állomása, annyi azonban bizonyos, hogy súlyos fontmilliókba fog kerülni játékjogának megszerzése.
Solskjaerék helyzete a kreativitást illetően rendben van, mivel januárban sikerült megkaparintaniuk Bruno Fernandest, valamint Paul Pogba is visszatért hosszú sérüléséből, de a mély keretre szüksége lesz a Vörös Ördögöknek a jövő évi Bajnokok Ligája küzdelmei során.
Owen szerint klub és játékos között kölcsönös az érdeklődés.

"Úgy vélem, szimpatizál a Manchester Uniteddel. Meg lennék lepve, ha végül máshol kötne ki."
"Magasra szökhet az ára ezek után" – tette hozzá az egykori Aranylabdás, miután az Aston Villának összejött a PL-tagságuk megmentése.
"Sokkal egyszerűbb lenne a képlet, ha kiestek volna."
"Egy ilyen szintű labdarúgó nem szabad, hogy a Championshipben ragadjon. Top kaliberről van szó, bárhol megállná a helyét, kivételes adottságokkal rendelkezik."
"Általában James Maddisonnal és a hozzá hasonló stílust képviselő játékosokkal vetik össze tudását, de azt gondolom, kiemelkedik mind közül. Rendkívül nehéz elvenni tőle a bőrt, képes helyzetbe hozni magát, ezen felül remekül osztogat. Nem véletlen, hogy kétszámjegyű mutatókat hozott idén."
"Valójában labda nélkül még jobb, ebben a szezonban e téren fejlődött talán a legtöbbet. Hatalmas területet játszik be, nem a leggyorsabbak egyike, de rengeteget dolgozik a mezőnyben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Pletykák, átigazolások
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |