Beharangozó: Sevilla - Manchester United

Vasárnap este az Európa-liga döntőbe jutás a tét a Vörös Ördögök számára a piros-fehérek ellen.


Vasárnap este ismét pályán a Manchester United az Európa-ligában, az ellenfél pedig a spanyol Sevilla lesz. A piros-fehérek igazi Európa-liga specialistának mondhatják magukat, hiszen a második számú európai sorozatot a spanyol csapat nyerte meg legtöbbször, szám szerint öt alkalommal emelhették magasba a győzelemért járó kupát. Ráadásul az öt győzelemből háromszor az elmúlt hat évben sikerült megnyerniük a sorozatot, nem mellékes információ, hogy zsinórban. Egyértelmű, hogy nem lesz könnyű dolga Solskjaer csapatának, ha szeretnének vasárnap este után is még Németországban maradni.

 

A két csapatnak nincs nagy közös múltja, hivatalos tétmérkőzésen mindössze két alkalommal találkoztak a Bajnokok Ligájában, még 2018-ban, azonban a Vörös Ördögöknek nincs kellemes emléke ezekről a mérkőzésekről, hiszen Sevillában egy rúgott gól nélküli döntetlent értek el, míg az Old Traffordon a spanyolok győztek 2-1-re. Emellett még egy barátságos mérkőzést találunk a jelenlegi párosítás neve mellett, amit 2013-ban játszottak és amely meccset szintén a piros-fehérek nyertek meg 3-1 arányban. A döntőbe jutás mellett tehát még az is lehet a célja a norvég menedzser csapatának, hogy revansot vegyenek kicsit a múltban elszenvedett vereségek miatt.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Sevilla: Corchia (térdsérülés), Gudelj (karantén)

 

United: Jones (bokasérülés), Shaw (bokasérülés), Tuanzebe (lábsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Sevilla legutóbbi 6 Európa-liga mérkőzésén kevesebb, mint 2,5 gól született.

 

A piros-fehérek legutóbbi 3 Európa-liga mérkőzésükön nem kaptak gólt.

 

A spanyol csapat legutóbbi 15 mérkőzéséből 14 alkalommal nem talált legyőzőre.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 6 Európa-liga mérkőzésükön veretlenek.

 

 

Egymás elleni mérleg tétmérkőzéseken:

 

2 mérkőzés - 1 döntetlen és 1 Sevilla győzelem - gólkülönbség 2-1 a spanyolok javára

 

 

A két csapat formája legutóbbi 5 Európa-liga mérkőzésén:

 

Sevilla: GY, D, D, GY, GY

 

United: D, GY, GY, GY, D/GY

 

 

A csapatok legjobb góllövői az Európa-ligában:

 

Sevilla: Munir 5 gól, Dabbur 3 gól

 

United: Fernandes 7 gól, Greenwood 5 gól, Martial 4 gól

 

 

Európa-liga, elődöntő
Sevilla - Manchester United
RheinEnergieStadion (Köln), 2020.08.16. 21:00

 

A mérkőzés játékvezetője: Felix Brych (GER)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Sevilla: Bounou - Reguilón - Koundé - Carlos - Navas - Banega - Fernando - Jordán - Ocampos - En-Nesyri - Suso

 

United: Romero - Williams - Maguire - Lindelöf - Wan-Bissaka - Matic - Pogba - Fernandes - Rashford - Martial - Greenwood

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A mérkőzést a Sport 1 és a Fanatics TV élőben közvetíti!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!