Változások a klub körül
A világban zajló események miatt a Manchester United több szegmensben is változtatásokat kénytelen bevezetni, ez az edzésmunkában sem lesz másképp.
Mivel az Iránban és környékén zajló háború miatt drasztikusan növekszik az olaj ára, a klub döntése értelmében változásokra számíthatnak a játékosok, alkalmazottak, de még a szurkolók is.
Az első fontos lépés, hogy a United vezetősége komoly nyomást helyez a játékosokra, szakmai stábra annak érdekében, hogy minél kevesebbet használják járműveiket. Ennek érdekében két megoldást ajánlott fel a klub:
- a hét elején 41 db kerékpárt vásárolt a Manchester United, ezeket egyedi matricázással minden játékosnak és stábtagnak kiosztják, kérve őket, hogy amennyiben lehet, ezzel járjanak az edzésekre
- vonat- és buszbérletek igényelhetőek, melyekkel szintén bejárhatnak a játékosok Carringtonba, ebben az esetben a kerékpárokat az állomáson, lezárva tárolhatják
Információk szerint az első megoldásra szavaztak a legtöbben, bár a hírek szerint Bruno Fernandes kérte, hogy az edzésidőbe számítson bele a kerékpározással eltöltött idő is, hiszen így a bemelegítés jelentős részét megspórolhatják. Erről a mai napon dönt a vezetőség és sajtótájékoztatón jelentik be a döntést délután 4:01-kor.

Mivel a műanyag alapanyagok ára is duplájára emelkedett az elmúlt időszakban, ezért egyéb intézkedéseket is bevezetnek.
Jelenleg folyamatban van annak a tervezése, hogy egy esetleges új stadion építésénél milyen anyagokkal lehet részben, vagy egészében kiváltani a műanyagok alkalmazását. Tervben van, hogy a lelátó székeit fából, esetleg fémből készítenék, utóbbi esetben pedig bevezetésre kerülne egy "Re-cushion" elnevezésű párna, melyet a szurkolók a mérkőzések előtt megvásárolhatnak, ha számukra hideg lenne a fém ülőhely, majd azt meccs végén vissza is adhatják, természetesen visszakapva a kifizetett összeget.
De szóba jött az is, hogy mivel a jelenlegi helyzetben egyre kevesebb konténer telik meg, így azok ára erősen csökken, mely elgondolkodtatta a tervezőcsapatot, hogy ilyen konténerekből állítanák össze a stadion egyes részeit.
A konyhán is történtek változások, a műanyagokat felváltja a kerámia tányér és az üvegpohár. Azonban ez azt jelenti, az eldobható termékek helyett ezeket el kell mosogatni, ebben a klub rugalmas, amennyiben egy játékos segít a mosogatásnál, úgy a másnap reggeli edzést fél órával később kezdheti meg.
Jövő héten még több új intézkedés bevezetése várható, amennyiben a világban zajló események nem változnak.
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!