Ligakupa: Folytatás megint idegenben
Ismét Premier League csapat ellen és megint idegenben kell kivívni a továbbjutást a Manchester Unitednek, amikor a Ligakupa negyeddöntőjében lépnek majd pályára.
A Vörös Ördögök majd az Everton gárdájával mérkőznek meg a Goodison Parkban a december 21-én kezdődő hét folyamán.
Ole Gunnar Solskjaer együttese szerdán az Amex Stadiumban, a Brighton & Hove Albion 3-0-s legyőzésével biztosította be helyét a legjobb nyolc csapat között.
Bár a második számú angol kupasorozat eddigi két mérkőzése között csak hét nap telt a manchesteriek számára, a következő bevetésre egészen karácsonyig kell majd várniuk.
Az Everton elleni összecsapásra egy nagyon sűrű időszakban kerül majd sor, amelyet majd két régi riválissal történő hazai bajnoki összecsapás - december 19-én a Leeds United, a Boxing Day-en pedig a Leicester City elleni mérkőzés - fog majd közre.
Ez csak a negyedik alkalom lesz, hogy a United összefut majd a Stolverkosokkal a Ligakupában, a mérleg pedig jó omen lehet számukra, ugyanis eddig mindig az idegenben játszó csapat jutott tovább a párharcból. A liverpooliak 1976-ban 3-0-ra nyertek az Old Traffordon, majd 8 évvel később 2-1-re; a United pedig 1993-ban Ryan Giggs és Mark Hughes góljaival 2-0-al jutott tovább a Goodison Parkban.
A Manchester United 22. alkalommal jutott el a Ligakupa negyeddöntőjéig, amelyek után a végső győzelem ötször (1992, 2006, 2009, 2010 és 2017) sikerült.
Az előző szezon ezen szakaszában a Colchester United 3-0-s legyőzésével biztosította be a csapat, hogy 16. alkalommal játszhatnak elődöntőt.
A Ligakupa negyeddöntő sorsolása
Stoke City v Tottenham Hotspur
Brentford v Newcastle United
Arsenal v Manchester City
Everton v Manchester United
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |