Solskjaer: A hozzáállás és a csapatszellem győzelme volt a mai

Ole Gunnar Solskjaer úgy hiszi, hogy rendkívüli fontossággal bírt, hogy a Manchester United játékosai "megtartották a hidegvérüket" a második gól üldözése során, amikor a Newcastle mélyebben próbált védekezni a szombati összecsapáson.


A Vörös Ördögök egy órán keresztül 1-1-es döntetlenre álltak a Szarkák ellen, miután Harry Maguire a fejesével sikeresen kijavította Luke Shaw szerencsétlen öngólját. Bruno Fernandesnek a klub színeiben lőtt 11. tizenegyesét Karl Darlow sikeresen hárította, a játékos azonban elkerülhetetlenül gólt tudott szerezni a 86. percben végbement akcióból.

 

Ezt követően átszakadt a gát, majd Aaron Wan-Bissaka - az első felnőtt pályafutása során szerzett góljával - és Marcus Rashford is be tudott szállni egy elképesztő befejezéssel a gólgyártásba, amivel beton biztos 4-1-es idegenbeli győzelmet arattak fiaink a St. James' Parkban.

 

Solskjaer a következőképpen értékelte a látottakat...

 

 

ELLENÁLLÓ VÖRÖS ÖRDÖGÖK
 

"Ez a személyiség tesztje is volt a 6-1-es vereséget és egy korai 1-0-s hátrányba kerülést követően. A srácok remek ellenálló képességről tettek tanúbizonyságot, kezdve a kapitánnyal."

 

A KAPITÁNY TELJESÍTMÉNYE
 

"Remekül játszott szerintem. Gólt szerzett és példát mutatott a srácoknak. A védekezésből is remekül kivette a részét. Amikor nála van a labda, akkor nagyon nyugodt, így vele kontrollálni tudjuk a mérkőzést. Emellett további lehetősége is volt gólt szerezni. Egy remek személyiséggel rendelkező játékos, és nagyon boldog vagyok miatta, mert volt pár keményebb hete a legutóbbi velünk játszott mérkőzése óta."

 

 

MEGFELELŐ FELÁLLÁS
 

"Nagyon sok mérkőzésünk van még hátra és olyan csapatot kell kiválasztani, akikről elhiszed, hogy eredményt fognak elérni a mérkőzésen. Megnézed az ellenfeled, aztán a saját kereted, és megtalálod a megfelelő egyensúlyt, én pedig úgy gondoltam, hogy a mai nap ez volt a megfelelő döntés. Volt pár remek teljesítmény azoktól, akik az előző mérkőzésen is játszottak és azok is remekül szerepeltek, akik a padról szálltak be. A padon maradókról is említést kell tennem - ők is csodás teljesítményt nyújtottak, ők voltak a mi szurkolóink ma este, szóval remek hozzáállást és csapatszellemet mutattak."

 

DE GEA VÉDÉSE 1-1-NÉL
 

"David számos alkalommal produkált már ilyen védéseket. Ez egyike azoknak a fantasztikus védéseknek, amikről azt hiszed, hogy a labda a kapuban fog landolni. Elképesztő karokkal rendelkezik."

 

A CSAPAT ÁLTAL GYAKOROLT NYOMÁS KIFIZETŐDÖTT
 

"Minél több lehetőséget alakítottunk ki és minél inkább növeltük a nyomásgyakorlás intenzitását, annál inkább úgy éreztem, hogy gólt fogunk szerezni. Talán mindig egy utolsó passz hiányzott a korai befejezés helyett. Ne pánikolj, ne siettess semmit. Erről beszéltünk a félidőben és öt perccel a mérkőzés vége előtt is. Rengeteg idő volt gólt szerezni."

 

A 2-1-HEZ VEZETŐ CSAPATJÁTÉK
 

"A gyorsaság, a tempó, a minőség és az időzítés mind megsüvegelendő. Egy nehéz mérkőzés nehéz időszakában tudtak higgadtak maradni, ez pedig egy remek tanúbizonyság a személyiségükről."

 

POGBA IS KIVETTE A RÉSZÉT A GYŐZELEMBŐL
 

"Paulnak volt egy kisebb problémája a hátával és a csípőjével, amit a válogatott szünet alatt szedett össze, úgyhogy nem lett volna bölcs dolog kezdetni. Rengeteg mérkőzést kell még játszanunk. Mindenkinek teljesítenie kell, ha pályára lép. Komoly versenyhelyzet van a posztok között. Mindenkivel elégedett vagyok, Paul pedig remek teljesítményt nyújtott, mikor pályára lépett."

 

 

WAN-BISSAKA TÖRTÉNELMI LÖVÉSE
 

"Ez egy beadás volt! Nem, egyébként már várta azt, hogy gólt szerezhessen. Azt akartuk, hogy feljebb tolva szerepeljen, és elfutásokat eszközöljön. Remek este ez számára is."

 

RASHFORD MEGÉRDEMELTE A GÓLT
 

"Micsoda csatárhoz méltó teljesítmény. Nem kapott sok labdát a lábához, de mindegyikért keményen megdolgozott. Jók voltak a védelem mögé futásai, a nyomásgyakorlása, a szerelései, a megnyert fejpárbajai, minden, amit egy csatárnak tennie kell."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!