Ole izgatottan várja Upamecano fellépését

A Vörös Ördögök állítólag tárt karokkal várnák a védőt a Unitedbe.


A manchesteri alakulat a német listavezetőt fogadja a ma esti H-csoportbeli Bajnokok Ligája-összecsapáson. A 22 éves játékos nagy valószínűséggel kezdőként lép majd pályára a védelem tengelyében.

 

A nyári átigazolási időszakban a United mellett az Arsenal, a Liverpool és a Real Madrid is képbe került a francia válogatott bekk leigazolása kapcsán.

 

Upamecano korábban elmondta, több csapat is megkörnyékezte, azonban júliusban meghosszabbította szerződését az RB Leipzignál, viszont nem zárta ki annak lehetőségét, hogy távozni fog Lipcséből a közeljövőben.

 

Solskjaer nem erősítette meg a hírt, hogy a United kísérleteket tett volna a korábbi Salzburg-játékos megszerzése érdekében, de elmondta, ismeri a labdarúgó kvalitásait.

 

"Mindig hatalmas tehetségekkel hozzák szóba a Manchester Unitedet" – mondta Ole.

 

"De tiszteletben tartom, hogy más együttest képviselnek, ezért nem is óhajtok kommentárt fűzni az éppen aktuálisan terjengő pletykákhoz."

 

"Mivel a Leipzig ellen játszunk, természetesen tisztában vagyunk a képességeivel, testközelből figyelhetjük meg a játékát."

 

 

A tavalyi BL-elődöntős lipcsei gárda idén még veretlen, míg a United mindössze a 15. helyet foglalja el a Premier League tabelláján, hazai pályán pedig feltűnően gyengén szerepelt eddig.

 

Solskjaert lenyűgözte Julian Nagelsmann csapatának fejlődése, és tudatában van az általuk jelentett veszélynek.

 

"Ők az az együttes, akik szezonról szezonra léptek nagyon gyorsan egyre feljebb és feljebb" – tette hozzá a norvég menedzser.

 

"A tavalyi idényt nagyszerűen kezdték, majd a harmadik helyre futottak be a Bundesligában, a BL-ben pedig az elődöntőig meneteltek. Nagyon közel állnak ahhoz, hogy most már trófeával bővítsék a vitrint."

 

"Adott egy fiatal, célratörő, taktikailag remekül felkészült edző, valamint egy lendületes, energiával teli keret… Egy szó mint száz, rendkívül élvezetes játékot láthattunk tőlük az elmúlt években."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - RB Leipzig

Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!