Telles a koronavírus után újra edzésben

A klub egyik legújabb igazolása, Alex Telles egy nappal az Everton elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést megelőzően ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet a Manchester Unitednél.


A brazil válogatott játékos eddig egy alkalommal húzhatta magára a Vörös Ördögök mezét - a Paris Saint-Germain ellen a Bajnokok Ligájában - harcias és sokoldalú teljesítményével pedig azonnal kivívta a szurkolók elismerését.

 

Ezt követően Telles azonban pozitív koronavírus tesztet produkált, így a 27 éves korábbi Porto játékosnak két hetet karanténban kellett töltenie, amely okán a Chelsea, RB Leipzig, Arsenal és Istanbul Basaksehir elleni mérkőzésen sem számíthatott rá menedzsere.

 

 

Szerencsére Alex a mai napon viszont már csatlakozhatott társaihoz, a péntek reggeli sajtónyilvános edzésen pedig lencsevégre is kapták az Aon Training Complex-ben, amint éppen a Mersey-partjára készülő társaival dolgozott.

 

Telles abban reménykedik, hogy helyet kaphat majd a Carlo Ancelotti irányításával kiváló szezonrajtot produkáló Stolverkosok elleni meccs keretében.

 

Ez lesz az utolsó klub mérkőzés a novemberi válogatott szünetet megelőzően, amely során Telles ismételten hosszú utazás elébe néz, ugyanis meghívást kapott a brazil válogatott Venezuela és Uruguay elleni 2022-es világbajnoki selejtezőire készülő keretébe.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!