Csapathírek a Burnley meccs előtt
Marcus Rashford játéka továbbra is kérdéses a vasárnapi, Burnley elleni bajnokin.
Az angol válogatott játékost a cserék közé nevezték a tegnap esti, Granada elleni Európa-liga negyeddöntő visszavágón, ahol a Vörös Ördögök sikerükkel kivívták a második számú európai kupasorozat elődöntőjében való részvételt.
Mivel a United a párharc első felvonása után a másodikon is 2-0-s győzelmet aratott a spanyol gárda felett, így Ole Gunnar Solskjaernak nem kellett a lábsérüléssel bajlódó támadója szolgálatait igénybe vennie.
A norvég menedzsernek örömére szolgált, hogy csütörtökön pihentetni tudta a csapat 10-esét, de természetesen hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója keretében máris arról kérdezték, hogy Rashford időben felépül-e ahhoz, hogy vasárnap ott lehessen a pályán a Burnley ellen.
"Igen, az egy nagy bónusz számunkra, hogy a Granada ellen nem kellett semmilyen nyomást helyeznünk a lábára. Megvan számomra a remény, hogy rendelkezésre fog állni és az állapota nem válik rosszabbá. A döntést erről majd nekem kell meghoznom. Reménykedjünk a legjobbakban" - kezdte Ole.
"Igazából nem is kellett volna a kispadon ülnie, nem edzett tegnap [szerdán], de ő feltette a kezét és azt mondta, hogy akkor és amennyiben ha szükség van rá, akkor segítségünkre tud lenni. Szóval ez egy olyan döntés lesz, amelyet majd vasárnap reggel kell meghoznom. De ő nagyon fontos számunkra. Nehéz lesz a döntést meghozni. Az lesz a döntő, hogy Marcus hogyan fogja magát érezni a következő néhány napban."

Marcus hiányában Solskjaer a Mason Greenwood, Bruno Fernandes, Paul Pogba és Edinson Cavani alkotta támadónégyest küldte pályára, míg Daniel James és Juan Mata a kispadról szálltak be csereként.
Amennyiben Rashford pályára lépne a Burnley ellen, úgy az lenne a 49. tétmeccse a szezonban, amely azt jelenti, hogy eddig csak három mérkőzést hagyott ki a 2020/21-es idényben.
A 23 éves saját nevelés, aki szezonbeli 20. találatát jegyezte a Granada elleni idegenbeli siker alkalmával, nem csak a negyeddöntő visszavágóját, de az előző körös AC Milan elleni haza összecsapást is kihagyni kényszerült.
Emellett nem állt rendelkezésre a Leicester City ellen elveszített FA-kupa negyeddöntőn se, de a Premier League-ben ebben a szezonban minden meccsen pályára lépett.
Solskjaer azt is elárulta, van arra remény, hogy Eric Bailly-ra újra számíthat Sean Dyche legénysége ellen, bár Axel Tuanzebe Granada elleni teljesítménye a védelemben elgondolkodtathatja.
A csütörtöki eltiltottak - Harry Maguire, Luke Shaw és Scott McTominay - mind újra hadrafoghatóak lesznek, Anthony Martial azonban továbbra is harcképtelen térdsérülése miatt, amely okán valószínűleg a szezonban már nem játszhat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Burnley
Premier League, 32. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |