De Gea megsérült edzés közben
David de Gea megsérült a spanyolok edzésén miközben a válogatott a horvátok elleni találkozóra készül az Európa-bajnokságon.
A Manchester United kapusa eddig nem kapott szerepet hazája válogatottjában a kontinensviadalon, hiszen a szövetségi kapitány inkább az Athletic Bilbao hálóőrének, Unai Simonnak szavazott bizalmat. Most pedig úgy tűnik, hogy a 2018-as világbajnokság döntősei elleni összecsapást sérülés miatt lesz kénytelen a manchesteri portás kihagyni.
Bár de Gea a Parken Stadionban elkezdte az edzést, 20 perc elteltével kénytelen volt combsérülés miatt elhagyni a pályát. A kikerült felvételekből látszik, hogy a 30 éves játékos segítséggel tudott mozogni az oldalvonal mellett, majd be is kísérték az öltözőbe, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást.

A horvátok elleni kezdőben így minden bizonnyal ismét Unai Simon fog bekerülni, a találkozó magyar idő szerint 18:00-kor kezdődik.
Egyes hírek szerint a sérülés nem komoly, így akár az sem kizárt, hogy amennyiben a spanyolok ma továbbjutnak, akkor a Franciaország - Svájc párharc győztese elleni meccsen már ismét a csapatban lehet a United hálóőre.
A Vörös Ördögök másik kapusa, Dean Henderson csípősérülés miatt kényszerült kihagyni az Európa-bajnokságot.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ