Rashfordot meg kell műteni
A Manchester United támadója, Marcus Rashford elképzelhető, hogy október végéig harcképtelen lesz, miután vállsérülése megműttetése mellett döntött.
A 23 éves saját nevelésű játékoson kedden végeztek el vizsgálatot ezzel kapcsolatban, miután a 2020/2021-es szezon második felében már ez a probléma gyötörte.
A döntés azután született meg, hogy a vizsgálat során kimutatták, a sérülés annyira súlyos, hogy nem tud magától begyógyulni, a Unitednél pedig abban reménykedtek, hogy az operációt azonnal elvégezhetik.
A sebész azonban július végéig nem lesz elérhető.
Arra lehet számítani, hogy Rashford 12 hetet lesz majd kénytelen kihagyni, amely hatalmas csapás lesz a United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer szezon eleji terveit illetően.
Rashford előző szezonbeli 37 Premier League mérkőzésén 11 alkalommal volt eredményes, a nyári Európa-bajnokságon azonban nem tudott nagy hatással lenni az angol válogatottra.
Bár öt mérkőzésen is szóhoz jutott a tornán, összesen csak 84 percet töltött a pályán és többek között ő is kihagyta a büntetőjét az Olaszország elleni döntőben rendezett tizenegyespárbajban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!