Dalot is visszatért Manchesterbe
A Manchester United védője, Diogo Dalot visszatért Carringtonba és a felnőtt kerettel edzett a mai nap folyamán. A portugál játékos rendkívül eltökélt és jó benyomást akar tenni a menedzserre.
A védő az előző idényt kölcsönben az AC Milan csapatánál töltötte és rengeteg dicséretet kapott az ott mutatott teljesítménye miatt, amellyel nagyban hozzájárult, hogy a Rossonerik végül a 2. helyen végeztek a bajnokságban a városi rivális Inter mögött.
A még mindig csak 22 éves játékos éhezik a sikerre és hajtja a vágy, hogy tanuljon, fejlődjön. Az olaszoknál 33 találkozón léphetett pályára és szerepelt a Manchester United elleni Európa-liga találkozókon is.
Válogatott
A klubszezon végén Dalot bekerült a portugál utánpótlás válogatottba és egészen a döntőig meneteltek az U21-es csapattal, igaz ott végül a németektől kikaptak 1-0-ra. Ezt követően a védőt behívták a felnőtt válogatottba is, miután Joao Cancelo pozitív koronavírus tesztet produkált és emiatt nem vehetett részt a kontinensviadalon. A fiatal játékos pályára léphetett a francia és a belga válogatott elleni meccsen is.

Vissza a Unitedbe
Diogo számára az Európa-bajnokságot követően nyaralás várt és hétfőn kipihenten, feltöltődve érkezett meg Carringtonba, hogy ő is megkezdje a felkészülést a csapattal. Visszatérésének köszönhetően Ole Gunnar Solskjaer így több opcióval is rendelkezik a hátralévő felkészülési mérkőzéseket tekintve a jobb hátvéd posztján, hiszen Dalot mellett Wan-Bissaka és Brandon Williams is bevethető ott, míg a bal szélen Luke Shaw és Alex Telles fognak majd megküzdeni a csapatba kerülésért. Dalot pedig kész felvenni a kesztyűt és megküzdeni a csapatba kerülésért.
Dalot több alkalommal is elmondta, hogy igyekszik a lehető legprofibb hozzáállást tanúsítani és készen áll, hogy megmutassa az edzői stábnak, hogy mire is képes, mivel célja az, hogy a 2021/22-es szezonban biztosítsa helyét a Vörös Ördögök csapatában.
Solskjaer szerint a mai napon visszatérő játékosai még szerdán nem, vagy csak minimális szerephez fognak jutni a Brentford elleni barátságos meccsen, azonban a szombati, Preston North End elleni összecsapáson akár már a kezdőben is számít majd rájuk.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |