Andreas lenyűgöző bombagóljáról
Andreas Pereira mesélt arról, hogy a Brentford elleni második félidőben lőtt bombagólja karriere eddigi legszebb találata és, hogy élvezi a manchesteri életet mióta visszatért tavalyi kölcsönszerepléséből.
A 25 éves játékos nagyon szépen találta el a labdát, látható volt, ahogy az a jobb felső sarok felé száll, csattan egyet a kapufa belső oldalán, majd onnan bepattan. A játékos így a Stretford End szurkolói előtt ünnepelhette gólját.
"Azt hiszem, ez eddig a legszebb gólom" - nyilatkozta Pereira az MUTV-nek.
"Miután Jesse kapura küldte a labdát, az kijött a kapusról és én azt gondoltam, itt az én nagy lehetőségem, aztán belerúgtam, éreztem, hogy jól találtam el."
"Jó érzés volt, mert a szurkolók visszatértek és én szereztem egy gólt."
Izgalmas felkészülési mérkőzés volt a United és a Brentford között, nagy lendülettel játszott mindkét csapat és szerzett két nagyszerű találatot. Andreas gólja volt a legszebb, azonban a Vörös Ördögök számára korán vezetést szerző fiatal szélső, Anthony Elanga találata is igen gyönyörűre sikerült.
"Nagyon jól játszott" - nyilatkozott Andreas fiatal csapattársáról. "Sokat hajtott. A mai nap volt egy nagyszerű találata is, szépen csinálta."
"Ez egy jó eredmény. Úgy hiszem, jobbak voltunk, mint az előző mérkőzésen a QPR ellen. Javultunk és ez az, amihez mi értünk, koncentráltunk, leszegtük a fejünket és jobban játszottunk, mint bármely másik meccsen az előszezon kezdete óta."
"Jók és nagyon kemények az edzések. Ahogy az látható, sokat javultunk, a játékosok pedig lassan visszatérnek. Sok fiatal játékosunk van, akik közül lehet válogatni."
"Csupán alázatosnak kell lennünk, sokat edzeni, hallgatni a menedzserre és minden rendben lesz. Élvezem ezt az időszakot, mert az edzések jók, jó érzés volt visszatérni Manchesterbe. Minden napot élvezek itt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!