Ligakupa: Megtartották a lányok sorsolását
Megtörtént a sorsolás a hölgyeknek rendezett Ligakupában. A 2021/2022-es Continental Tyres Legue Cup első fordulóját október 13-14-én rendezik.
A kupaszereplőket regionális szinten északi és déli főcsoportokba sorolták. A Vörös Ördögök női alakulata a Leicester City, a Durham és az Everton csapatával méri össze tudását a „B” jelzésű csoportban. A United immár negyedik alkalommal vehet részt a küzdelmekben.
Marc Skinner, akit nemrég neveztek ki a csapat vezetőedzőjének, remélhetőleg már nem éri be a csoportküzdelmekkel és a folyamatos fejlődés mellett sikerül messzebb jutni a kupaszereplés során. Az előző szezonban a Manchester City, az Everton és a Liverpool lányai mögött a negyedik helyen végzett a csapat, sajnos nem tudták kiharcolni a továbbjutást a play-off körbe.
A gárda a 2018/19-es és a 2019/20-as évadban egészen az elődöntőig menetelt, de előbb az Arsenal, majd a Chelsea elleni mérkőzés jelentette a végállomást. Skinner lehetőségeit az idei év átigazolásai is segíthetik, hiszen a múlt hét folyamán sikerült leigazolni Hannah Blundellt, Aoife Mannion és Martha Thomast is. A skót válogatott Thomas, korábbi csapatával, a West Ham Uniteddel már megjárta az elődöntőket, új társaival pedig sikerülhet akár a döntőig is eljutni.
A címvédő Chelsea csapata minden bizonnyal azon lesz, hogy ismét behúzzák a kupát, hiszen idén sorozatban másodjára hódították el a győztesnek járó serleget, amihez a Bristol City csapatát 6-0-ra verték meg a legutóbbi kiírás fináléjában. A Kékek ráadásul a Női Szuperliga 2020/21-es bajnokainak is mondhatják magukat, Emma Hayes vezetőedző pedig nem titkolja, a céljuk az ismétlés.
A Női Szuperliga és a Championship összes csapata megméretteti magát a kupaküzdelmek során, melynek döntőjét 2022 márciusában rendezik majd. Az előző szezonhoz képest talán az a legfontosabb változás, hogy azok a csapatok, akik az UEFA Bajnokok Ligájának főtábláján érdekeltek, automatikusan bejutnak a negyeddöntőbe. Ez jelen pillanatban csak a Chelsea csapatát érinti, de a városi rivális Manchester City és az Arsenal is érdekelt a selejtezők során. Ha és amennyiben a City és az Ágyúsok is kvalifikálják magukat a BL-be, csatlakoznak a nyugat-londoniakhoz a Ligakupa legjobb nyolc csapata között.
A Continental Tyres Ligakupa 2021/22-es kiírásának csoportjai:
Északi főcsoport:
A csoport:
Liverpool
Sheffield United
Aston Villa
Blackburn Rovers
Sunderland
B csoport:
Leicester City
Durham
Manchester United
Everton
Déli főcsoport:
C csoport:
Charlton Athletic
Tottenham Hotspur
Coventry United
Watford
D csoport:
Lewes
Crystal Palace
Bristol City
Reading
E csoport:
London City Lionesses
Birmingham City
Brighton & Hove Albion
West Ham United
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |