Ole: Pogba elhatározta, hogy győzni fog a Uniteddel
Paul Pogba elhatározta, hogy nyerni fog a Manchester Uniteddel és jó benyomást akar tenni a pályán és azon kívül is - mondta Ole Gunnar Solskjaer.
A francia középpályás már öt gólpassznál jár a szezonban, ami Premier League rekord, hiszen ezt a mennyiséget mindössze két mérkőzésen érte el, miután vasárnap délután az ő labdaérintését követően vette be a Szentek kapuját Mason Greenwood.
Pogba viszonylag szabad szerepben, de javarész a pálya bal oldalán tevékenykedett és kiemelkedően teljesített a szezon első két bajnoki meccsén. Múlt hétvégén a Leeds ellen négy gólpasszot is kiosztott és ezúttal is az ő közreműködése volt szükséges Mason Greenwood találatánál.
Solskjaer a mérkőzést követően elmagyarázta, hogy csapata csalódott az eredmény miatt, de véleménye szerint Pogba ismét lenyűgöző volt.
"Nagyon jó volt" - mondta a menedzser az újságíróknak a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján. "Paul fényes állapotban tért vissza a nyári szünetről és keményen dolgozik az edzéseken és remekül érzi magát."

"Láthatta mindenki, hogy Paul szeretne segíteni a pályán, de az is természetes, hogy az újságírók nem látják őt az öltözőben, vagy az edzéseken, de nagyon elszánt és megmutatta, hogy milyen az igazi győztes mentalitás. Le vagyok nyűgözve tőle."
Maga Pogba a mérkőzést követően azt mondta, hogy a Unitednek sokkal többet kell mutatnia és meg kell nyerni az ilyen meccseket. Emellett kiemelte, hogy a megszerzett pontot pozitívan kell értékelniük és tovább kell lépniük.
Bár a Vörös Ördögök immár 27 idegenbeli bajnokit hoztak le veretlenül, a francia játékos szerint inkább megnyerné a bajnokságot mindenféle rekord beállítása nélkül. Solskjaert megkérdezték Pogba jövőjéről is, mivel a 28 éves játékosnak már csak egy éve van hátra a szerződéséből.
"Ez a kérdés minden héten fel fog merülni, amíg alá nem írja az új szerződését" - mondta Solskjaer. Mint mindig is mondta, Paul kiváló játékos, a tárgyalások pedig folynak a klub és Paul képviselői között. Ezekben a folyamatokban én nem veszek részt, de tudja, hogy mennyire törődök vele és azt akarjuk, hogy jól tudjon szerepelni nálunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |