Mata: Készen állnunk a Kalapácsosokra

Juan Mata szerint a Manchester United már maga mögött hagyta a vasárnapi sikert és teljes mértékben a Kalapácsosok elleni Ligakupa találkozóra koncentrálnak, miután négy napon belül így már másodjára találkoznak David Moyes csapatával.


Alig több, mint 72 órán belül másodszor is összecsapnak a Vörös Ördögök a Kalapácsosokkal. A vasárnapi bajnokit Solskjaer csapata nyerte 2-1-re egy drámai hajrában, ma este pedig a Ligakupa 3. fordulójában mérkőznek meg a norvég fiai David Moyes együttesével.

 

David de Gea volt a vasárnapi találkozó hőse miután az utolsó pillanatokban kivédte Mark Noble büntetőjét és ennek köszönhetően Jesse Lingard 89. percben szerzett gólja győzelmet ért a vendégeknek. A lefújást követően a társak megrohamozták a spanyol hálóőrt, honfitársa, Juan Mata pedig rendkívül elismerően nyilatkozott teljesítményéről.

 

A rutinos középpályás osztozott de Gea örömében, a klubmédiának pedig elmondta, hogy azóta már az egész csapat a ma esti összecsapásra fókuszál, céljuk pedig egy újabb győzelem.

 

 

"Nagyszerű módja volt a győzelemnek az utolsó pillanatban kivédett büntető. Nagyon örültem, hogy sikerült neki megfognia, nagyon megérdemelt egy ilyen napot" - mondta Mata.

 

"Már továbbléptünk és a következő mérkőzésre koncentrálunk. Mind tudjuk, hogy rengeteg meccs vár még ránk és nincs idő még ünnepelni. Természetesen ki kell élvezni a győzelmeket, de fel kell készülni a következő megmérettetésre."

 

"Valószínűleg változni fog a kezdőcsapat a vasárnapihoz képest, de így is elég ütőképesek leszünk. Tudjuk, hogy milyen nehéz legyőzni őket, de otthon fogunk játszani és bízunk benne, hogy nagyszerű játékkal sikerül győznünk."

 

A vasárnapi találkozóhoz képes a helyszín és a sorozat is más lesz, hiszen ezúttal Ligakupában és az Old Traffordon rendezik a mérkőzést a felek között. Juan elmondása szerint alig várja, hogy visszatérhessen az Álmok Színházába és hazai közönség előtt léphessen pályára. Amennyiben ez bekövetkezik, úgy ez lesz a spanyol középpályás első mérkőzése az idei szezon során.

 

"Mindig fantasztikus az Old Traffordon játszani, ami remélhetőleg ma este is tele lesz és biztos vagyok benne, hogy a szurkolók végig mögöttünk lesznek. Olyan régóta vártuk, hogy visszatérhessenek és alig vártuk, hogy előttük léphessünk pályára. Bízunk benne, hogy nagyszerű mérkőzéssel tudunk kedveskedni számukra."

 

"Számunkra a siker kulcsa a szurkolóinkban is rejlik, hiszen a futball nélkülük semmi. Legyen szó hazai pályáról, vagy idegenbeli meccsről, ők nagyon sokat tesznek hozzá a mérkőzésekhez. Amikor előttük léphetünk pályára mindenki sokkal erősebbnek érzi magát. Izgatottak vagyunk és remélhetőleg remek szezonnal tudjuk megajándékozni őket, hiszen nagyon régóta várták ők is, hogy visszatérhessenek és a lelátókról támogathassanak minket."

 

A szerda esti találkozó már a harmadik sorozat, amelyben pályára lépnek a Vörös Ördögök a válogatott szünetet követően. A 33 éves középpályás pedig tudja, hogy mennyire fontos ezeken a találkozókon a pozitív eredmény elérése, hiszen még a szezon elején jár a csapat és a későbbiekre nézve nagy hatással lehetnek a mostani sikerek.

 

"Megpróbálunk minden meccset megnyerni a következő nemzetközi szünetig. Tudjuk, hogy ha jól sikerül a következő időszak, akkor remek ritmusba tudunk kerülni, így a mostani végeredmény is kulcsfontosságú lehet. A szünet után pedig hamarosan eljön a novemberi és decemberi időszak, amely az egyik legfontosabb része az idénynek."

 

"Szeretnénk minden 3 pont után újabb 3 pontot begyűjteni, továbbjutni a kupákban és akkor sikeresen tudunk elvonulni a válogatott szünetre."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!