Ronaldo rövid, de hatásos üzenete a szurkolóknak
A Manchester United portugál világklasszisa, Cristiano Ronaldo nagy kedvvel várja a ma esti Atalanta elleni Bajnokok Ligája találkozót, amit az a rövid üzenet is bizonyít, amit a szurkolóknak címzett.
A Vörös Ördögök az F csoport jelenlegi első helyezettjét fogadják az Álmok Színházában és a csapat tisztában van azzal, hogy egy esetleges győzelemmel ezt a pozíviót átvehetik az olasz ellenféltől.
Ronaldo rengeteg emlékezetes estét élt már meg pályafutása során a legrangosabb európai kupában és ez nem volt másként számára a legutóbbi, Villarreal elleni csoportmérkőzésen sem, hiszen a drámai küzdelmet hozó találkozó utolsó pillanatában tudta csapata számára megszerezni a győzelmet jelentő találatot.
Az Atalanta elleni BL mérkőzés abból az aspektusból is különösen fontos, hogy a United a hétvégén frusztráló vereséget szenvedett, mivel a Leicester vendégeként 4-2-re legyőzték őket a házigazdák. Ezen felbőszülve pedig a srácok eltökéltek abban, hogy megmutassák, képesek egyből talpra állni a pofont követően.
Igaz a szezont nem kezdték túl fényesen a Vörös Ördögök, pánikra semmi ok, hiszen a fiúk azon dolgoznak, hogy mindenből a legjobbak kapják a nagyszerű szurkolók.

"Eljött a mi időnk! Meg kell mutatnunk, hogy milyen fából faragtak minket és a Bajnokok Ligája tökéletes erre, hogy bizonyítsunk magunknak és a világnak is. Nincs mentegetőzés! Gyerünk!"
Ronaldo a klub azon játékosai közé tartozik, aki jól ismeri a ma esti olasz ellenfelet, hiszen a Juve színeiben 6 alkalommal is szembe került a bergamói csapattal, bár ezeken a találkozókon nem sok sikerélménye volt. Az Atalanta ellen ugyanis csupán egyszer tudtak a Zebrák nyerni ebből a 6 találkozóból, ami mellett 4 döntetlen és 1 vereség is szerepel. Ezeken a meccseken Ronaldo 3 gólt szerzett. Az az egyetlen győzelem egyébként a Coppa Italia döntőjében született.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Atalanta
Bajnokok Ligája, 3. csoportkör
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |