Bruno: Meg kell védenünk Davidot
Bruno Fernandes szerint a Manchester Unitednek sokkal többet kell tennie David de Tea védelmének érdekében.
A spanyol hálóőr a mérkőzés első félidejében több világklasszis védést is bemutatott, ám Eric Bailly öngóljánál és Bernando Silva találatánál tehetetlen volt, a végeredmény pedig így egy csalódást keltő 2-0 lett a City javára.
Ahogy már sokszor a szezonban de Gea csapata egyik legjobbja volt a városi derbin is, ezt pedig Bruno Fernandes is megerősítette, mivel a portugál középpályás szerint, ha nem David áll a kapuban, akkor a végeredmény sokkal megalázóbb is lehetett volna.
"Mindig rossz érzéssel tölt el, ha gólt kapunk, de sokkal fájóbb most, az, ahogyan kaptuk. Túl könnyen adtuk magunkat" - ismerte el Fernandes a hármas sípszót követően a klubmédiának nyilatkozva.
"Ahogy azt már sokszor mondtam, ha nem David áll a kapuban, akkor sokkal rosszabb eredményeket értünk volna el. Sokkal jobban kell őt védenünk a pályán, mert ő folyamatosan megment minket és nekünk is segítenünk kell neki. Nem szabad hagyni, hogy minden meccsen 8-9 klasszis védést kelljen bemutatnia, mert előbb utóbb ő is tehetetlen lesz és gólt kap."
A két héttel ezelőtti Liverpool elleni bajnokin tapasztaltaknak megfelelően a szurkolók most is végig a csapat mögött álltak, Fernandes pedig hálás nekik a támogatásért a pocsék eredmények ellenére is.

"Ismét bocsánatot kell kérnünk a szurkolóktól" - tette hozzá a portugál játékos. "Siralmas teljesítményt nyújtottunk. Ők nagyszerű hangulatot teremtettek és végig buzdítottak minket. Megadták nekünk a szükséges energiát, de mi kevésnek bizonyultunk."
A United legközelebb két hét múlva lép pályára a bajnokságban a nemzetközi szünetet követően, amikor is a Watfordhoz látogatnak. Ezt a találkozót pedig az Aston Villa és a Chelsea elleni mérkőzések követik majd. A világbajnoki selejtezőkre számos játékos távozik Manchesterből és utazik hazája válogatottjához. Bruno elismerte, hogy rendkívül nehéz két hét lesz, melynek a végére tovább kell lépniük és fel kell készülniük az újabb kihívásokra.
"Nehéz és hosszú lesz ez a két hét, de most az érintetteknek a válogatottakra kell koncentrálnia. Akik maradnak igyekeznek majd minél keményebben dolgozni, felépülni és készen fogunk állni a következő meccsünkre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |