Beharangozó: Chelsea - Manchester United

Rangadó vár a Michael Carrick által irányított Manchester Unitedre a Premier League 13. fordulójában, vasárnap.


Komoly erőpróba előtt állnak a megtépázott Vörös Ördögök, mivel vasárnap délután Londonban, a Chelsea ellen kell pályára lépniük bajnoki mérkőzésen. Tuchel csapatának félelmetesen jó mérlege van idén, ami a bajnokikat illeti. A Kékek 12 fordulót követően 29 ponttal állnak a tabella élén, 30 gólt szereztek és csupán 4-et kaptak, igaz ebből a 4-ből 3-at hazai pályán. A Vörös Ördögök ehhez képest 17 ponttal csak a 8. helyen állnak és a gólarányuk pedig negatív (-1) a 20  szerzett és a 21 kapott góljuk miatt. 

 

Carrick mondhatjuk, hogy jól vette át a menesztett Solskjaer helyét és egy 2-0-s győzelemmel bebiztosították a Bajnokok Ligája továbbjutást kedden az egyenes kieséses szakaszba a Villarreal ellen, illetve utána az is biztossá vált, hogy első helyen jut tovább az angol rekordbajnok. A csapatnál jelenleg keresik az ideiglenes menedzsert, aki a hírek szerint a német Ralf Rangnick lesz majd, de, ha hivatalosan is megtörténik a bejelentés az biztos, hogy vasárnap még nem ülhet majd a kispadon. Hogy mire lesz képes a United a Kékek ellen, kíváncsian várjuk.

 

Egykori középpályásunk számára a védelem megszervezése lehet a legnagyobb feladat, mivel Varane sérült, Maguire pedig eltiltás miatt hiányozni fog, így de Gea előtt szinte biztosra vehető, hogy Lindelöf és Bailly fognak majd rendet tartani. Mellettük pedig Wan-Bissaka és Telles uralják majd a széleket. Bízunk benne, hogy a keddi siker mindenkinek megadja a szükséges önbizalmat és a Chelsea támadói nem tudnak majd fickándozni a United térfelén.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Chelsea: Chilwell (térdsérülés), Kovacic (izomsérülés), Havertz (combsérülés)

 

United: Greenwood (betegség), Maguire (eltiltás), Pogba (combsérülés), Varane (izomsérülés), Cavani (ínsérülés), Shaw (fejsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Chelsea nyeretlen maradt a legutóbbi 7 bajnokiján a United ellen, ennél hosszabb nyeretlenségi sorozata pedig csak egy alkalommal volt a Kékeknek a Vörös Ördögökkel szemben, ami 10 mérkőzés volt 1938-1950 között.

 

A két csapat legutóbbi 4 Premier League találkozóján a United egyetlen gólt sem kapott. Az egyetlen csapat, aki zsinórban több kapott gól nélküli meccset tudott lehozni a Chelsea ellen az a Newcastle volt 1913-1919 között. A Szarkák akkor zsinórban 6 meccsen nem kaptak gólt a Kékektől.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a United legutóbbi 4 Chelsea elleni idegenbeli találkozójából 3-at megnyert 1 döntetlen mellett. Ezt megelőzően viszont 25 meccs alatt tudott a rekordbajnok 3 találkozót is megnyerni a Stamford Bridge-en.

 

Ez lesz az 5. alkalom, hogy a Chelsea listavezetőként fogadja a Premier Leagueben a Unitedet az aktuális fordulóban, az előző 4-ből pedig a Kékek 3 összecsapást is megnyertek 1 vereség mellett. Mindhárom győzelmük szezonjában (2005/06, 2009/10 és 2014/15) bajnokok lettek a londoniak.

 

A Manchester United legutóbbi 11 londoni bajnokiján veretlen maradt, ami 7 győzelemből és 4 döntetlenből tevődik össze, a legutolsó 3 londoni bajnokit pedig zsinórban megnyerték a Vörös Ördögök, utoljára azonban 2005 májusa és novembere között tudtak megnyerni zsinórban 4 Premier League meccset Londonban.

 

A jelenlegi listavezető a bajnoki szezon eddigi részében mindössze 4 gólt kapott, a PL történetében pedig ezen szakaszig kevesebbet szintén ők kaptak a 2004/05-ös idényben, 3-at.

 

A Manchester United legutóbbi 7 bajnokijából 5-öt elveszített, ezt megelőzően ennyi vereséghez 42 találkozóra volt szükség. A legutóbbi két Premier League összecsapás vereséggel ért véget a City és a Watford ellen, azonban zsinórban 3 bajnoki vereség 2015 decembere óta nem érte a Unitedet.

 

Michael Carrick lesz Ron Atkinson óta (1986 novembere) az első angol, aki a csapatot irányítja bajnoki mérkőzésen. Atkinson egy 1-1-es döntetlennel kezdett anno a Coventry ellen. Sir Alex Ferguson után a Unitedet eddig 5 menedzser irányította már Premier League találkozón és közülük 4-en meg is nyerték az első bajnokijukat. Egyedül a holland, Louis van Gaalnak nem sikerült ez, mert 2014 augusztusában 2-1-re kikapott csapatával a Swansea-tól.

 

Michael Carrik lesz a 14. különböző menedzser, aki a Chelsea ellen ellen vezeti csapatot első alkalommal bajnoki találkozón a Premier League-ben. Az előző 13-ból 10-en vereséget szenvedtek és csupán Duncan Ferguson tudott nyerni 2019 decemberében 3-1-re a Kékek ellen.

 

A Chelsea támadója, Romelu Lukaku eddig 11 mérkőzésen lépett pályára a Manchester United ellen és ebből csupán 1 találkozón tudott betalálni, igaz akkor mesterhármast ért el. Ez a meccs Ferguson utolsó mérkőzése volt a Vörös Ördögök élén, a belga támadó pedig csereként állt be 2013 májusában a West Bromba.

 

Cristiano Ronaldo a Chelsea ellen 15 alkalommal lépett eddig pályára minden sorozatot figyelembe véve és csupán 1 gólt tudott a Kékek ellen szerezni a 2008-as BL döntőben. A Chelsea az a csapat amely ellen a legtöbbször szerepelt zsinórban a portugál klasszis úgy, hogy nem tudott gólt szerezni az élvonalban. Ez 10 mérkőzést jelent.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 189 mérkőzés - 78 United győzelem, 57 döntetlen, 54 Chelsea siker - gólarány 296/226 a United javára

 

Premier League: 58 mérkőzés - 17 United győzelem, 23 döntetlen, 18 Chelsea siker - gólarány 72/71 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Chelsea: GY, V, GY, GY, D

 

United: GY, V, D, V, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Chelsea - United 0-0 (2021.02.28.)

Chelsea - United 0-2 (2020.02.17.)

Chelsea - United 2-2 (2018.10.20.)

Chelsea - United 1-0 (2017.11.05.)

Chelsea - United 4-0 (2016.10.23.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

Chelsea: James 4 gól, Chilwell 3 gól, Lukaku 3 gól, Mount 3 gól

 

United: Fernandes 4 gól, Ronaldo 4 gól, Greenwood 4 gól, Lingard 2 gól, Rashford 2 gól

 

 

Premier League, 13. forduló

Chelsea - Manchester United

Stamford Bridge, 2021.11.28. 17:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Chelsea: Mendy - Azpilicueta - Silva - Rüdiger - James - Loftus-Cheek - Jorginho - Alonso - Mount - Hudson-Odoi - Lukaku

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Bailly - Lindelöf - Telles - McTominay - Fred - Sancho - Fernandes - Rashford - Ronaldo

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Chelsea - Manchester United

Premier League, 13. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!