Zidane Iqbal debütálhat Irán ellen

A Manchester United tinédzsere, Zidane Iqbal behívót kapott az iraki válogatott csapatába és a Sky Sports News értesülései szerint már az Irán ellen idegenbeli mérkőzésükön debütálhat is a következő héten.


A Sky Sports News hozta le a hírt, hogy az angol válogatott lemaradhat Iqbal játékjogáról, ugyanis az Iraki Labdarúgó-szövetség vezetősége is szeretné megszerezni a 18 éves fiatalt. Iqbal egyébként korábban az iraki U23 kapitánya volt és egyszer gólt is szerzett a válogatott mezében. 

 

A manchesteri születésű középpályás az angol, az iraki és pakisztáni nemzeti válogatott csapatai közül válogathat, de eddig még nem kapott meghívót sem Anglia korosztályos csapataiból. Most azonban csatlakozhat iraki társaihoz a világbajnoki selejtezők keretein belül az Irán és Libanon elleni mérkőzések idejére.

 

Mindkét meccs idegen környezetben kerül megrendezésre és Iqbal számára ez lehet a legnehezebb bemutatkozás nemzetközi terepen, mivel Irak régi nagy riválisa, Irán lesz az ellenfél a teheráni Azadi Stadionban jövőhét kedden, ahol a korábbi Brighton szélsővel, Alireza Jahanbakhsh-al és a Newcastle csatárával Sardar Azmounnal fog farkas szemet nézni. Aztán öt nappal később az iraki válogatott Bejrútba utazik, hogy ott Libanonnal is megmérkőzzön. 

 

Iqbal várhatóan az iraki nemzeti válogatott pénteki, Uganda elleni hazai barátságos mérkőzése után csatlakozik a csapathoz a világbajnoki selejtezők idejére.

 

Irak és Irán komplikált történelemmel büszkélkedik, a rivalizálás kezdetéhez egészen 60 évet kell visszamenni, ahol a két csapat egy 1-1-es döntetlent játszott 1962-ben Teheránban. A két csapat ezidáig 30 alkalommal találkozott, ahol Irán nyert 17, Irak 6 alkalommal, míg 7 esetben született döntetlen összecsapásaik között. 

 

 

Irán nyerte legutóbbi találkozójukat is 3-0 arányban még tavaly szeptemberben, azt a meccset semleges környezetben játszották a katari Doha Khalifa Nemzetközi Stadionban, ami több mérkőzésnek is otthont fog adni még ebben az évben a világbajnokság keretein belül.

 

Iqbal történelmet írt a múlt hónapban azzal, hogy lehetőséget kapott a Bajnokok Ligájában, mivel a Young Boys elleni mérkőzésen, ő volt az első első dél-ázsiai származású brit focista, aki szerephez jutott a Manchester United csapatában. Iqbal a mérkőzés vége felé lépett pályára, csapattársát az angol nemzetiségű Jesse Lingardot váltva. 

 

A fiatal játékos az MUTV-nek nyilatkozott is a mérkőzést követően:" Csodálatos érzés, egész életemben ezért a lehetőségért dolgoztam, egy álom vált valóra és ez csak a kezdet, remélem több lehetőség fogok kapni ezután."

 

A tinédzser betalált a Sunderland ellen az akadémisták csapatában a Ligakupában is novemberben és azt követően megzörgette az Atalanta hálóját is a United 4-2-es győzelme alkalmával az UEFA Ifjúsági Ligában. 


SkySports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!