Middlesbrough U18 - Manchester United U18 1-1
A Blacburn elleni 4-1-es zakót követően egy 1-1-es döntetlent ért el a United U18-as csapata a Middlesbrough otthonában.
Már az első félidőben beállították a felek az 1-1-es állást Matthews és Hugill góljaival, ez az eredmény pedig a második félidőben már nem változott. Matthews szerezte meg a vezetést a 17. percben, amire a Vörös Ördögök támadója a 23. percben tudott válaszolni.
A United kezdte agresszívabban a mérkőzést, a hazai tizenhatos előterében járt a labda, mikor Forson csapott le rá, egy cselt követően erőből küldte kapura, a Middlesbrough hálóőre rajta volt ugyan, de a felsőlécről kipattant a játéktéren kívülre. Szép lövés volt, gólt azonban nem ért.
Válaszolt a kihívásra a Boro. Bridge kap tökéletes labdát a tizenhatos előtt, aki továbbpörgette Matthews felé, aki tolt rajta egyet majd ellőtte a labdát, ami elcsorgott Vitek kapus mellett egyenesen a kapuba. 1-0
Bal szélről érkezik a beadás Hugill irányába, aki gyönyörű mozdulattal pörgette tovább a meginduló Ennis felé, ő azonban nem vállalta el, visszapasszolt az ekkor már kapu torkához érő Hugillnek, akinek így már nem volt nehéz dolga. 1-1

Második félidő, támad a United. Mainoo kapta a labdát Gore-tól, aki kipasszolt a szélre Mather felé, ő nem totojázott, laposan egyből középre tette, ahol Forson vette át a játékszert, majd az első félidei lövésétől megbátorodva ismét próbálkozott, azonban, ha csak kicsivel is a kapu jobb sarka mellett zúgott el a labda.
Mather kapott labdát a hazaiak térfelén, rávezette a védőkre, azonban próbálkozása lepattant róluk, így lett jó Oyedele számára, lövése azonban a kapus kezei között kötött ki.
Ezután már nem történt lényegesebb mozzanat, pontosztozkodásra kényszerültek a csapatok, így a Vörös Ördögök maradtak az 5. helyen.
Összefoglalás:
United: Vitek; Jurado (Kambwala 70), Benett, Fredricson, Murray; Gore, Mainoo; Forson, Hansen-Aaroen (Oyedele 46), Ennis (Mather 62); Hugill
Nem használt cserék: Hanbury
Gólok: Matthews 17 ill.: Hugill 23
Sárga lapok: Forson
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |