Bruno: A szurkolók jobbat érdemelnek
A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes bocsánatot kért a szurkolóktól, miután a Vörös Ördögök 4-0-s vereséget szenvedtek a rivális Liverpooltól.
Mohamed Salah duplája, Luis Diaz és Sadio Mane góljaival megspékelve hatalmas csalódást jelentő eredményt hozott Ralf Rangnick tanítványai számára.
"Ismételten egy rossz eredményt értünk el" - kezdte Fernades a Sky Sportsnak.
"Nem tudok túl sok mindent mondani. Természetesen bocsánatot kérünk a szurkolóktól. Ez soha nem lesz elegendő, de most persze ez minden, amit tehetünk."
"Ők [a szurkolók] nem azt érdemlik, hogy ilyen módon játszunk, sokkal többet kell kapniuk tőlünk. Azért, ahogyan egészen a meccs végéig támogattak minket és még lefújás után is ott maradtak és megtapsoltak, sokkal többet érdemelnének tőlünk."
A csapat eredménnyel kapcsolat érzéseiről így folytatta a portugál:
"Ki kell mondanunk dolgokat, de ezeknek az öltözőn belül kell maradniuk."
"Tudjuk, hogy a mérkőzés végével már nem sok mindent tehetünk. Már a következő feladatunkra kell gondolnunk, ami szintén nehéznek ígérkezik."
"Magunkra kell figyelnünk, belső önvizsgálatot kell tartanunk minden részletre kiterjedően és meg kell értenünk, hogy mi az, ami rosszul megy."
A nehezen elfogadható eredmény ellenére Bruno hiszi, hogy még számtalan célért küzdhetnek mostantól a szezon legvégéig.
"Mi egy nagy klubot képviselünk, ahol az utolsó pillanatig harcolnunk kell és ezt meg is fogjuk tenni."
"Senki nem hajthatja le a fejét és gondolhat már a vakációra vagy bármi másra."
"Mindannyiunknak meg kell érteni, hogy van miért küzdenünk, ha másért nem, akkor a címerért."
Amikor a játékosok erőfeszítéseiről kérdezték, Fernandes így fejezte be:
"Szerintem mindenki fut, minden egyes mérkőzést erőfeszítést jelent mindenkinek. Nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki nem nyújt 100 százalékot."
"Saját maguk és a csapat érdekében is. Mindenkinek így kell tennie. Azt mondanám, hogy első sorban magunk miatt, utána a csapat és természetesen a klub miatt, amelyet képviselünk és a szurkolók érdekében is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!