Amiért Bruno végezte el a büntetőt
Ralf Rangnick magyarázattal szolgált arra, hogy Cristiano Ronaldo helyett miért Bruno Fernandes végezte el a Manchester United büntetőjét az Arsenal ellen idegenben 3-1-re elveszített bajnoki mérkőzésen.
A Vörös Ördögök 2-1-es hátrányban voltak, amikor Anthony Taylor játékezető a tizenegyespontra mutatott Nuno Tavares kezezését követően.
Az estetet a VAR is vizsgálta néhány percig Jared Gillett révén, de a döntés végül érvényben maradt.
A labdával Bruno Fernandes lépett előre és bár a portugál középpályás elküldte a rossz oldalra az Arsenal kapusát, Aaron Ramsdale-t, sajnos labdája a kapufa külső oldalát csípte meg, majd mellé ment.

Később Granit Xhaka távoli gólja biztosította a három pont otthon tartását az Ágyúsok számára, akik így előkelő helyről várhatják a Bajnokok Ligája kvalifikációért folyó verseny további fordulóit.
Bruno volt a csapat állandó büntető végrehajtója első két manchesteri szezonjában, de mióta honfitársa kihagyta szeptemberben az Aston Villa elleni hazai meccsen a büntetőt, Cristiano Ronaldo végezte el az azóta megítélt három tizenegyest.
A 37 éves legenda Karácsony előtt eredményes volt az Arsenal és a Norwich ellen is büntetőből, de a februári, Middlesbrough elleni FA-kupa összecsapáson hibázott.
Rangnick most megerősítette, hogy Ronaldo maga engedte át a tizenegyes elvégzésének lehetőségét Brunonak.
"Beszéltem vele [Ronaldo] a meccs után és megkérdeztem erről, ő pedig azt mondta, nem érezte úgy, hogy neki kellene elvégezni" - mondta Ralf mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján.
"Ezért azt mondta, hogy jobbnak érezte, ha Bruno végzi el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló