Hannibal: Nem a semmiért jöttem a Unitedhez

Hannibal Mejbri abban reménykedik, hogy a Manchester United új menedzsere, Erik ten Hag irányítása alatt végre meglehet az áttörést jelentő szezonja.


Hannibal kijelentette, hogy "kész mindent kockára tenni" annak érdekében, hogy nevet szerezzen magának a Manchester Unitednél. A 19 éves játékos eddig három alkalommal szerepelhetett tétmérkőzésen a Vörös Ördögök színeiben, mióta három éve a klubhoz igazolt, idén nyáron pedig tagja volt az Erik ten Hag első felkészülési túráján résztvevő keretnek is. 

 

A United 5 millió eurót fizetett Hannibal szolgálataiért 2019-ben - amely összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén 10 millió fontra is emelkedhet - legyőzve a versenyben az Arsenalt és a Bayern Münchent is. Hannibal már 16 mérkőzésen szerepelt a tunéziai felnőtt válogatottban, miután lecserélte francia állampolgárságát, most pedig hasonló sikerekre éhes klubszinten is.

 

Egy francia médiummal folytatott kérdezz-felelek során a középpályást a Unitednél töltött időszakáról és a felnőtt csapatbeli reményeiről kérdezték.

 

 

"Én azt mondtam magamnak, 'oh, igen, keményen kell dolgoznom!'"- kezdte Hannibal a Pro-Direct Soccer France-nak.

 

"Nem a semmiért jöttem ide, nem csak azt akartam, hogy ott lehessen az önéletrajzomban, 'játszottam a Unitedben'."

 

"Bizonyítani jöttem a világnak, hogy egy fiatal, Párizs szomszédszágából érkező játékos képes lehet teljesíteni."

 

"Én pedig... készen állok mindent kockára tenni azért, hogy sikeres lehessek a Uniteddel."


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!