Erik véleménye Hannibal teljesítményéről
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag úgy érzi, Hannibal élt a lehetőséggel, amikor a Brighton ellen gólt szerzett.
A tunéziai válogatott játékos egy pontos átlövéssel küldte a labdát Jason Steele mellett a hálóba, és próbálta feltüzelni a hazai közönséget, bár találata végül sovány vigasznak bizonyult, mivel a Sirályok a záró szakaszban megőrizték 3-1-es előnyüket.
Ez volt a 20 éves játékos első United-gólja, aki a tavalyi szezonban, amikor kölcsönben a Birmindgham Cityben játszott, egy okos szabadrúgásgóllal mutatkozott be.
A MUTV-nek nyilatkozva Ten Hag elégedett volt azzal, amit a fiatalembertől látott, aki szikrázóan és szenvedélyesen játszott.
"Azt tette, amiért behoztuk, hogy hatással legyen csapatunkra és energiát hozzon" - mondta a menedzser. "Megcsinálta. Azt hiszem, több egyéniség is volt a pályán, mint például Diogo Dalot, aki nagyon jól játszott, és Marcus Rashfordnak is voltak jó pillanatai. Rasmus Hojlund végig veszélyt jelentett. Volt néhány jó teljesítményünk a pályán."

"Szerencsétlenek voltunk. Nem valósítottuk meg, amit szerettünk volna, és ez lett az eredmény."
Hannibal első, 2023/24-es szezonbeli fellépése után fiatal játékosunk reméli, hogy a jövő héten a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyitányon a keret tagja lehet.
A középpályás a 25 fős keretbe a klub 21 éven aluli játékosai közül kerülhet be, akik a B-listán szerepelnek.
Az Alianz Arénában rendezendő mérkőzés szerdán, magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 16 | 3 | +13 | 22 |
| 2 | Bournemouth | 9 | 16 | 11 | +5 | 18 |
| 3 | Tottenham | 9 | 17 | 7 | +10 | 17 |
| 4 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 5 | Manchester City | 9 | 17 | 7 | +10 | 16 |
| 6 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 7 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Aston Villa | 9 | 9 | 8 | +1 | 15 |
| 9 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 10 | Crystal Palace | 9 | 12 | 9 | +3 | 13 |
| 11 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 12 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 9 | 9 | 12 | -3 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Burnley | 9 | 12 | 17 | -5 | 10 |
| 17 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 18 | Nottingham Forest | 9 | 5 | 17 | -12 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 9 | 7 | 19 | -12 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Nottingham Forest - Manchester United
Premier League, 10. forduló