Friss hírek Pellistri sérülésével kapcsolatban

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag megerősítette, hogy a fiatal támadó, Facundo Pellistri a múlt hónap végén elszenvedett sérülése miatt szeptemberig nem lesz bevethető.


Az uruguayi játékos az előző szezont kölcsönben az Alaves csapatánál töltötte a La Ligaban, majd a nyáron visszatért Carringtonba, hogy megpróbálja lenyűgözni újdonsült menedzserünket.

 

Pellistri rendszeresen tagja is volt Ten Hag csapatának a felkészülési túrán és már a Liverpool elleni 4-0-ra megnyert mérkőzésen pozitív benyomást tett, mely találkozón be is talált.

 

A népszerű és szorgalmas játékos a túra további állomásain is szerepet kapott és szemmel láthatóan felkeltette az edzői stáb figyelmét. Sajnos azonban július 20-án, Oslóban, az Atletico Madrid elleni összecsapáson bokasérülést szenvedett, azóta pedig az edzéseken sem láthattuk őt, ebből kifolyólag pedig a pénteki sajtótájékoztatón megkérdezték Ten Hagot a fiatal támadóról, valamint arról, hogy a sérülése befolyásolhatja-e esetleges kölcsönadását.

 

 

"Igen, szerintem igen, mivel, hogy sérült" - mondta a menedzser. "Az előrejelzés szerint nem tér vissza szeptembernél hamarabb."

 

A még mindig csak 20 éves Pellistrinek rengeteg ideje van még és eltökélt szándéka, hogy a szezon során fejlődjön, akár a Manchester Unitednél, akár ismét kölcsönben.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Brentford - Manchester United

Premier League, 2. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!