Manchester United U21 - Crystal Palace U21 1-5
Péntek este játszotta második idénybeli mérkőzését a Vörös Ördögök U21-es csapata, immáron hazai környezetben. Az előző mérkőzéshez hasonlóan most sem sikerült pontot szerezni a fiataloknak, sőt, hatalmas pofonba szaladtak bele.
A Palace már a 6. percben megszerezte a vezetést Omilabu révén, a 31. percben pedig már meg is duplázta előnyét a Sasok fiatal alakulata Gordonnak köszönhetően. A félidő vége előtt még Savage szépíteni tudott, így reményekkel telve vonultak szünetre a csapatok, azonban a második félidőben jött a vendég úthenger és Street góljával, majd Phillips duplájával hatalmas kiütést mértek a hazaiakra.
A 6. percben jut szabadrúgáshoz a Palace a hazaiak térfelén, a tizenhatos sarkánál. Hardley volt szabálytalan a mérkőzésen egyébként két gólt is szerző Phillips kárára. A labda beadás sorsára jutott, a nagy kavarodás és blokkolások közepette végül Omilabu találta meg a rést az amúgy is törékeny pajzson, így a játékszer becsorgott a jobb alsó sarokba, ideje korán előnybe kerültek a vendégek. 0-1
Palace labdaszerzés a hazaiak térfelén. Phillips indította Gordont, aki felvezette a tizenhatos vonaláig a labdát, Fish kísérte az akciót, de bedőlt egy testcselnek és a lövést már nem tudta blokkolni, a játékszer Mee hálóőrtől sem zavartatva vágódott a jobb alsóba. 0-2
Félidő vége, Meija vezette fel a labdát a Sasok tizenhatosának vonaláig, elgurította Savage irányába, aki nem tökölt, nem igazított a játékszeren, ahogy kapta úgy lőtte el ballal, ami ugyan nem volt erős, mégis utat talált a bal alsóba. 1-2
Második félidő eleje, 48. perc. Gordon vezette a labdát a bal oldalon, beadása pedig meg is találta a magasba emelkedő Street kobakját. Nem tudni, mit csinált a kapus, de a Palace támadója közvetlen közelről fejelhetett a kapuba. 1-3
Ismét vendég lehetőség, ismét egy magas beadás, Mee hálóőrt zavarták a Palace támadói, így csak rávetődni tudott a labdára, aminek köszönhetően félretolni tudta csak, érte nyúlni már nem sikerült. A róla lepattanó játékszert pedig ragadozóként várták a Palace játékosai, Phillips volt a gyorsabb így becsúszva szerezte meg csapata negyedik gólját, hiába reklamált Mee kapustámadásért. 1-4
A mérkőzés végén még a Sasok szögletet végezhettek el, Phillips mindenkit megelőzve csúsztatott a bal alsó irányába és még csak szerencséje sem volt a hálóőrnek, a kapufáról pont bepattant a hálóba a labda, ezzel beállítva a végeredményt. 1-5
Hiába a hazai bemutatkozás, második csúfos vereségét szenvedte el a csapat, így jelenleg kiesőhelyen állnak csupán a rosszabb gólátlagnak köszönhetően utolsó helyen álló Wolves U21 előtt. Legközelebb a Pure Stadiumban javíthatnak az Everton vendégeként augusztus 19-én szintén péntek este 20:00-kor.
Összegzés:
United: Mee; Pye, Fish, Hardley, Wellens; Mainoo, Savage, Hansen-Aaron (McNeill 66); Mejia (Jurado 76), Forson, Shoretire (Emeran 66)
Nem használt cserék: Fredricson, Wooster
Gólok: Savage 45+2 ill.: Omilabu 6, Gordon 31, Street 48, Phillips 54, 87
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Akadémiai csapat
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |