Shaw: A megfelelő irányba haladunk

Luke Shaw meg van róla győződve, hogy a Manchester United tovább fog fejlődni Erik ten Hag irányításával, miután lenyűgözte az, hogy az új menedzser miként vitte át instrukcióit az egész csapaton.


Bár a bal oldali védő elismeri, hogy csapatának több pontot kellett volna gyűjtenie, a teljesítményük szintje bizakodással tölti el és optimista a téli, katari világbajnokságig hátralévő mérkőzéseket illetően.

 

A Sheriff Tiraspol elleni csütörtöki Európa-liga mérkőzésre készült United Review meccsnapi program magazinnak adott interjúban az angol válogatott játékos többek között menedzseréről, a Tyrell Malacia által jelentett posztrivalizálásról és az Antony-val az edzéseken való szembe kerülésről is beszélt.

 

Amikor Ten Hag hatásáról kérdezték, Shaw így felelt:

"Elég sokat beszélt négyszemközt a játékosokkal és szerintem már a felkészülési szezon kezdete óta látható, hogy ő milyen menedzser is valójában. Rám hihetetlenül jó benyomást tett azzal, ahogyan átvette az irányítást, nem csak azzal, ahogyan beszél hozzánk, de az ötleteit illetően is, hogy miként szeretné a csapatot játszatni."

 

"Az általa elképzelt struktúra és ahogyan a labdával, illetve anélküli játékot is megálmodta - nagyon lenyűgöző volt. Ezeknek a dolgoknak az adaptálása természetesen időbe telik, de szerintem a megfelelő irányba haladunk és szerintem nagyon jó néhány hónap előtt állunk, mert úgy érzem, hogy lépéseket tettünk előre."

 

"Szerintem hihetetlen léptékű fejlődés történt. A szezon kezdete egyértelmű, hogy közel sem volt elégséges a részünkről, ezt mindannyian tudjuk, de azóta szerintem sok mindenben, nagy lépéseket léptünk előre, a java azonban még hátra van."

 

"Tudjuk, hogy képesek vagyunk jobb teljesítményre - például a Newcastle elleni hazai mérkőzésen is lehetett volna. Ezeket a mérkőzéseket meg kell nyernünk és három pontot szükséges rajtuk begyűjtenünk, egy helyett. De egyértelműen látszódnak a fejlődés jelei és ebből még több lesz majd."

 

A védelem bal oldali pozíciójáért Shaw-nak a nyáron a Feyenoordtól érkezett Tyrell Malaciaval kell megküzdenie. Ahogyan arra gyakran rá szokott mutatni, Shaw szerint a kezdőcsapatbeli helyekért vívott harc olyan dolog, amely mindig a csapat előnyére válik.

 

"Ilyenkor minden arról szól, hogy egészséges tudj maradni és a lehető legmagasabb szintű teljesítményt nyújtsd" - tette hozzá.

 

"Tyrell egyértelműen jó teljesítményt nyújtott és jó játékkal rukkolt elő és szerintem az nagyon jó dolog a menedzser számára, hogy versenyhelyzet van bizonyos posztokon és ott mindkét opció jól teljesít."

 

"Én nagyon kedvelem Ty-t; mellette ülök az öltözőben és ő egy nagyon kedves srác, aki rendkívül jó játékos is. Ő még nagyon fiatal és mi nagyon jól kijövünk egymással. Szerintem mindkettőnk számára jó dolog, hogy kijövünk azzal, akivel egy poszton szereplünk. Ez nagy segítség, mert amikor ő játszik, azt akarom, hogy a lehető legtöbbet tudja hozzátenni a csapathoz és tudom, hogy ő ugyanígy érez velem kapcsolatban."

 

Mindkét szélső védő gyakran találja magát szemben az edzéseken Antony-val és kell kezelniük a brazil cselsorozatait. Shaw szerint a szélső már egyértelműen megmutatta a Premier League-nek, hogy mire képes, a szurkolókat pedig folyamatosan elkápráztatja trükkjeivel és munkabírásával.

 

"Jó csatákat vívunk az edzéseken."

 

"És nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen magas minőséget képviselő játékos ellen gyakorolhatok. Ő mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobbá és jobbá válik, a Newcastle ellen pedig számomra ő volt a találkozó legjobbja."

 

"Nagyon magabiztosnak tűnik, képes megverni az ellenfeleit és befelé törni, amely után helyzetet tud előkészíteni vagy éppen gólokat szerezni. Nagyon jó pillanatokat él át mostanság és mi tudjuk, hogy mennyire sokat várhatunk még tőle, azonban jelenleg is a megfelelő lépéseket teszi, ez pedig nagyon jó a csapatnak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!