Ten Hag nem írja le Van de Beeket

Erik ten Hag nem hajlandó leírni Donny van de Beeket, annak ellenére, hogy a holland középpályás a Manchester Unitedbe igazolása óta szenved.


Van de Beek kezdőként kapott lehetőséget csütörtökön a Real Sociedad elleni Európa-liga csoportmérkőzésen, amely mindössze az ötödik pályára lépése volt ebben a szezonban. A múlt heti Sheriff elleni játéklehetősége előtt pedig utoljára augusztusban került bevetésre.

 

Ez már-már kezd általános trenddé válni az Old Traffordon azóta, hogy 2020 nyarán leigazolták 40 millió fontért az Ajaxtól, ugyanis azóta nem képes formába lendülni és ezzel együtt megfelelő mennyiségű játékpercet kiharcolni magának.

 

Azonban amikor arról kérdezték, van-e az a pont, amikor a Unitednél beletörődnek, hogy ez az igazolás nem működik, Ten Hag kijelentette:

"Igen, de ez nem most lesz. Volt egy elég jó felkészülési szezonja, amelyet követően megsérült, mostanra azonban visszatért és múlt héten a Sheriff ellen volt egy szerintem jól sikerült 50 perce ahol jól játszott, emellett pedig azt gondolom, hogy ma is remek produkcióval rukkolt elő."

 

 

"Én tudom, hogy képes jobban teljesíteni, mert nagyon jól ismerem őt, de ő teljesítette, amit elvártam tőle a helyezkedés, a presszing, illetve az átmenetek tekintetében. De szerintem képes még többet is adni ennél és ez a legnagyobb erőssége - nagy veszélyt tud jelenteni az ellenfél kapujára."

 

Amikor arról érdeklődtek nála, mi állhat Van de Beek szenvedése mögött, honfitársa így folytatta:

"Nem tudom, én csak az itt töltött időszakomról tudok beszélni. Amióta itt vagyok, jól teljesített abban a játékidőben, amit adtunk neki."


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!