Morgan: Ronaldo tisztában volt az interjú következményeivel

Piers Morgan szerint Cristiano Ronaldo tudta, hogy a neki adott interjúja véget vethet karrierének a Manchester Unitednél.


A Manchester United csütörtökön jelentette be, hogy Cristiano Ronaldo szerződését felbontották. A hivatalos közleményben úgy fogalmaztak, hogy Ronaldo távozása "közös megegyezéssel" történt.

 

Ronaldo távozása azt követően történt, hogy megosztó interjút adott, amelyben kritizálta a klubot és a Glazer családot is, illetve azt is elmondta, hogy "nem tiszteli" a menedzsert, Erik ten Hagot.

 

Morgan egy, az Egyesült Államokban neki feltett kérdésre válaszolva elmondta, szerinte a 37 éves játékos tudta, hogy az interjú véget vethet második Old Traffordon töltött időszakának.

 

"Hogy totálisan őszinte legyek, szerintem ő tudta" - válaszolta Morgan az FS1-nek arra a kérdésre, hogy Ronaldo tisztában volt-e az interjú várható utóhatásaival.

 

 

"Nézzék, ő egy nagyon okos ember, tudja mit csinál."

 

"Ő és én most már több éve nagyon jó kapcsolatot ápolunk és amikor felhívott, azt mondta, 'Interjút akarok adni, mindent el akarok mondani', mire én azt válaszoltam, 'ha mindent el fogsz mondani, akkor valószínűleg el kell majd hagynod a klubot'. Erre így felelt: 'Tudom'. Szóval tudta, hogy ezzel mibe keveredhet."

 

"Nem gondolta, hogy ez biztos, nem akarta azt mondani az interjúban, hogy biztosan távozni fog és elhagyja a Unitedet. De egy olyan emberrel ültem le beszélgetni, aki karriere végén úgy érezte, hogy nem kapja meg a tiszteletet a menedzsertől, Erik ten Hagtól, a tulajdonosoktól, akikkel elmondása szerint soha nem találkozott, illetve a klub igazgatóságától sem, akik még akkor se hittek neki, amikor a lánya beteg volt."

 

"Ha mindent összeteszünk, akkor van egy nem megfelelően tisztelt játékos, aki szerintem a valaha volt legjobb ebben a sportágban. Eleget beszélt erről."


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!