Beharangozó: Manchester United - Manchester City

Manchesteri városi derbit rendeznek a Premier League-ben szombat kora délután.


A két csapatnak ez lesz az 52. egymás elleni PL mérkőzése, a Vörös Ördögök pedig szeretnének belerondítani Guardiola csapatának hétvégéjébe és visszavágni az ősszel elszenvedett 6-3-as vereségért. A spanyol menedzsernek ráadásul ez lesz az 500. mérkőzése menedzseri pályafutása során, reméljük, hogy a srácok tesznek róla, hogy ne 3 ponttal ünnepeljen.

 

A világbajnoki szünet óta Erik ten Hag csapata veretlen, összességében pedig legutóbbi 8 mérkőzésüket megnyerték a Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve. Ha sikerül a zajos szomszédokat legyőzni az Old Traffordon, akkor pedig 1 pontra csökkenne a különbség a felek között a tabellán és akár a dobogóra is felléphetnek a holland menedzser fiai, akik jelenleg azonos pontszámmal rendelkeznek, mint a Newcastle, azonban 1 mérkőzéssel kevesebbet játszottak a Szarkákhoz képest.

 

Hét közben Ten Hag és Guardiola csapata is Ligakupa mérkőzést játszott. A United végül 3-0-ra nyert és továbbjutott a kupasorozat elődöntőjébe, a City viszont 2-0-ra kikapott a Premier League sereghajtójától és kiesett. A Szentek megmutatták, hogy megfelelő szervezettséggel fogható, sőt verhető a spanyol alakulata, erre pedig a rekordbajnok is képes lehet. Könnyű mérkőzésre azonban a City kupakudarca ellenére sem számíthatunk.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Sancho (meccsterhelés hiánya), Tuanzebe (meccsterhelés hiánya), Van de Beek (térdsérülés), Dalot (combsérülés)

 

City: Dias (combsérülés), Mendy (eltiltás)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United több Premier League mérkőzést veszített a City ellen, mint bármely más ellenféllel szemben (8), illetve egyetlen csapat sem győzte le gyakrabban a Vörös Ördögöket, mint a zajos szomszédok (18, ugyan ennyi van a Chelsea-nek és a Liverpoolnak is).

 

A Manchester City 6. alaklommal duplázhatna a PL-ben egy szezonon belül a United ellen. Amennyiben ez sikerül, úgy ők lesznek az egyetlen csapat, akinek ez már 6-szor sikerült, a Liverpoollal vannak holtversenyben most ezen a listán 5 dupla győzelemmel egy idényen belül.

 

A Manchester United legutóbbi 3 City elleni bajnokiján 12 gólt kapott, ebből 6-ot az októberi 6-3-as vereség alkalmával az Etihadban. A United az előző 12 City elleni találkozója során tudott ugyan ennyi gólt szerezni.

 

Ez a legkorábbi találkozója egy naptári évben a két csapatnak a 2006.01.14-én megrendezett PL találkozója óta, amit hazai pályán a City 3-1-re megnyert.

 

Az októberi 6-3-as vereség miatt egy nagy arányú City győzelem esetén Guardiolaék megdönthetik az egy szezonon belül a United ellen szerzett bajnoki gólrekordjukat, amit az 1954/55-ös idényben állítottak be 8 gólt szerezve a Vörös Ördögök ellen (3-2 otthon, 5-0 idegenben). A rekordbajnok legrosszabb mutatója ebben a kategóriában a Liverpool ellen van, mert a 2021/22-es szezonban 9 gólt kaptak a Premier League találkozóikon az ősi riválistól.

 

A Liverpool elleni 2-1-es győzelmet követően (2022.08.22.) a Manchester United szerezte a legtöbb pontot a PL-ben (35). Ebbe 15 találkozó tartozik bele, melyből 11-et megnyert Ten Hag csapata 2 döntetlen és 2 vereség mellett, ezt megelőzően viszont mind a 4 bajnokijukat elveszítették.

 

Ez lesz Pep Guardiola 500. élvonalbeli találkozója menedzseri pályafutása során. A Bacelonaval 152-őt, a Bayernnel 102-őt, a City-vel pedig ez lesz a 246. ilyen meccse. A spanyol az eddigi 499-ből 379-et megnyert (76% - 68 döntetlen és 52 vereség), ez pedig a legjobb győzelmi arány és a legtöbb győzelem azon menedzserek közül, akik már minimum 100 mérkőzésen túl vannak az európai top bajnokságokban a 2008/09-es idény óta, ami Guardiola első idénye volt.

 

A United elleni 6-3-as City győzelem alkalmával Erling Haaland és Phil Foden is triplázott. Az utolsó City játékos aki egy szezonon belül mindkét Manchester United elleni Premier League találkozón gólt tudott szerezni az Sergio Agüero volt a 2014/15-ös idényben, az utolsó angol pedig Shaun Wright-Phillips (2003/04). Viszont egyetlen City játékos sem tudott még egy bajnoki szezon sem mindkét United elleni találkozón 2, vagy annál több gólt szerezni meccsenként.

 

Marcus Rashford a legutóbbi 3 bajnokija során betalált és 2019 januárja óta most szerezhetne először zsinórban 4 PL mérkőzésen is gólt. A Manchester City elleni legutóbbi 5 meccse közül azonban egyiken sem tudott eredményes lenni és kapura tartó lövésből is csak 1 fűződik a nevéhez ezeken a mérkőzéseken.

 

Riyad Mahrez szerezte a City 50. gólját csereként a Chelsea elleni találkozón Guardiola irányításával (öngólok nélkül). A 2016/17-es szezon óta csak a Manchester United cseréi hoztak össze több találatot, összesen 57-et. Mahrez ebből az 50-ből 9-et jegyez és ez a legtöbb Pep pályafutásában, amit egy cserejátékosa szerezni tudott.

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Mérkőzések száma: 51 (24 United győzelem, 9 döntetlen, 18 City siker)

Gólok: United 74, City 73

Megítélt büntetők: United 6, City 1

Értékesített büntetők: United 5, City 0

Kapott gól nélküli meccsek: United 18, City 11

Sárga lapok: United 89, City 108

Piros lapok: United 7, City 1

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: V, GY, GY, GY, GY

 

City: GY, V, GY, D, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - City 0-2 (2021.11.06.)

United - City 0-0 (2020.12.12.)

United - City 2-0 (2020.03.08.)

United - City 0-2 (2019.04.24.)

United - City 1-2 (2017.12.10.)

 

 

A csapatok legeredményesebb gólszerzői a PL idei szezonjában:

 

United: Rashford 7 gól, Antony 3 gól, Martial 3 gól

 

City: Haaland 21 gól, Foden 7 gól, Álvarez 3 gól, De Bruyne 3 gól

 

 

Premier League, 20. forduló

Manchester United - Manchester City

Old Trafford, 2023.01.14. 13:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Stuart Attwell

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok: 

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Martinez - Shaw - Casemiro - Eriksen - Antony - Fernadnes - Rashford - Martial

 

City: Ederson - Lewis - Stones - Akanji - Cancelo - De Bruyne - Rodri - Gündogan - Mahrez - Haaland - Grealish

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-2

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Manchester City

Premier League, 20. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!