Csapathírek az Arsenal meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint a Vörös Ördögök jó úton járnak a vasárnapi, Arsenal elleni rangadót megelőzően.


A United vasárnap, azzal a céllal lép pályára magyar idő szerint 17:30-tól a listavezető ellen az Emirates Stadiumban, hogy jelenlegi veretlenségi sorozatukat 11 mérkőzésesre nyújtsák.

 

Továbbra is Ten Hag legénysége az egyetlen, amely ebben a szezonban bajnoki mérkőzésen az Arsenal fölé tudott kerekedni - 3-1-es győzelmet aratva szeptemberben a két csapat idei első Premier League összecsapásán - Erik elmondása szerint pedig a hétvégi találkozóra való felkészülésük már gyakorlatilag késznek mondható és ezúttal is az őszihez hasonló eredmény elérésére lesz a céljuk.

 

A fővárosi kirándulást megelőzően a klubmédiának nyilatkozva a holland menedzsert arról kérdezték, van-e bármilyen friss híre csapata kapcsán az Ágyúsok elleni csörtét megelőzően.

 

"Nem igazán. Szerintem jó keretünk van, amely folyamatosan versenyzik" - mondta szombaton délután.

 

"Mint tudják, Casemiro hiányozni fog, de a többiek kapcsán elmondható, hogy olyan jó csapatunk van, akik fel fogják venni a harcot az Arsenallal."

 

"Kard ki kard kell velük megküzdenünk és meg vagyunk róla győződve, hogy jó úton járunk."

 

"Felkészült csapatunk van, akik jó tervvel és energiával rendelkeznek és ennek megfelelően fognak cselekedni is."

 

 

Jadon Sancho a héten újra megkezdte a csapattal közös edzéseket Carringtonban, de Erik szerint vasárnap még nem lesz számításba vehető állapotban.

 

Ten Hag már nagyon várja, hogy az angol szélsőt újra a pályán láthassa, de elmondása szerint ehhez még "hosszú út vezet" és a csapat 25-ösét nem fogják siettetni.

 

"Ez a következő lépés. Még hosszú út vár rá" - tette hozzá.

 

"Ezzel ő is tisztában van, de ha sikerül előrébb lépnie, akkor vissza fog térni tétmérkőzésen is a csapatba."

 

"Természetesen mi mindannyian ebben reménykedünk, mert ő egy nagyszerű futballista. Remek képességekkel rendelkezik, amelyekkel a segítségünkre lehet."

 

"Számos mérkőzésen kell helyt állnunk, de különösen nagy szükségünk van ezeken minőségi játékosokra, rá pedig ez pontosan igaz. Ő olyan, aki képes a különbséget jelenteni, mi pedig ezt is várjuk tőle."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Arsenal - Manchester United

Premier League, 21. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!