Ten Hag Pellistri lehetőségeit mérlegeli

A Nottingham Forest ellen 3-0-ra megnyert Ligakupa elődöntőt követően a Manchester United menedzsere, Erik ten Hag úgy véli, Facundo Pellistri is egy komoly lehetőség a támadó pozíciókba.


A United Marcus Rashforddal, Antony-val és Wout Weghorsttal a támadósorban kezdett, míg a cserepadról a fiatalok, Alejandro Garnacho, Anthony Elanga és Pellistri érkeztek. Rashfordnak és Weghorstnak is sikerült feliratkozni az eredményjelzőre, Antony lövése készítette elő a második gólt. Pellistri és Elanga pedig szerepet vállalt Bruno Fernandes késői találatában.

 

Pellistri második fellépése volt ez United mezben, a The City Groundon a 70. percben Antony helyére szállt be a kispadról és nagy hatással volt a játékra. Remek lehetőséget teremtett, amikor nagyszerűen adta be a labdát Wout Weghorstnak és veszélyt jelentett a mérkőzés záró szakaszában.

 

A meccs utáni sajtótájékoztatóján Ten Hag elégedett volt az uruguayi játékos fejlődésével és utalt rá, hogy esélye lehet pályafutása során először kezdőcsapatba kerülni a Reading elleni szombati FA-kupa mérkőzésen.

 

"Láttuk, hogy megfelelő a fizikuma, jól mozgott és jó befutásai voltak" - mondta a menedzser. "Megvan a gyorsasága, ezért ezt bele kell vinnie a játékunkba. Szerintem ő is egy olyan játékos, aki nagyon jól érzi magát a vonalak között, mert labdabiztos. Ez az amit be kell hoznia a játékunkba.”

 

 

"(Ő) egy kicsit más, van egy ballábas jobbszélsőnk Antony személyében, Facundo pedig jobblábas és úgy gondolom, hogy jó esélyt teremtett a beadása Wout Weghorstnak (aki nem tudta kapura fejelni a labdát)".

 

Arra a kérdésre, hogy Pellistri milyen esélyekkel léphet pályára a Reading ellen ezen a hétvégén a menedzser elismerte, hogy már elkezdett gondolkodni az FA-kupa találkozón.

 

"A mai nap után van már valami a fejemben" - mondta. "De le kell ülepedjen a mai mérkőzés, meg kell vizsgálnom a terveimet, a Readinget, aztán egy jó stratégiát kell készítenünk, hogy legyőzzük őket."

 

Ten Hagot arról is faggatták, mit jelent honfitársa, Weghorst első gólja a klubban, melyet a középcsatár Antony lövésének kipattanójából szerzett.

 

"Természetesen a csatároknak mindig fontos a gólszerzés" - mondta. "Szerintem nagyszerű munkát végzett a Crystal Palace és az Arsenal ellen, letámadással és célpontként. A mozgásával, mert úgy gondolom, hogy Bruno Crystal Palace elleni góljában része volt azzal, hogy a rövid oldalra mozgott. Rashford Arsenal elleni góljában is szerepe volt, mert helyet teremtett a támadónak azzal, hogy elvitte a középhátvédet."

 

 

"De végeredményben a csatárok azért vannak, hogy gólokat szerezzenek és amikor ez nem sikerül, csalódottak. Szóval fontos neki, az önbizalmának is, hogy ő szerezze a gólt, és szerintem az útja annak, hogy gólt szerezzen az, ha a kapu előtt van."

 

Rashford folytatta remek formáját, kitűnő egyéni akció végén szerzett gólt két Forest védő átverésével, majd Hennessey mellett lőtt a kapu jobb oldalába. Az angol támadó 10 meccsen 10 gólnál jár mióta visszatért a világbajnokságról. Arra a kérdésre, hogy van-e bárki a szigetországban jobb formában, mint a United tízese, Ten Hag elmondta, hogy elégedett Rashford fejlődésével a szezon kezdete óta.

 

"Több olyan játékos is van, aki nagyon jó formában van" - mondta. "De elégedett vagyok Marcusszal, a teljesítményével és a fejlődésével. A szezon elejétől fogva erősödik és képes ezt fenntartani, de még többre kell törekednünk vele, elsősorban ő a felelős azért, hogy ez a folyamat folytatódjon. Ha ebben a szellemben halad tovább, akkor szerintem megállíthatatlan és akkor a csapaton múlik, hogy a megfelelően helyzetbe hozzák."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!