Manchester United U21 - Blackburn Rovers U21 2-1
Zsinorban negyedik meccsén diadalmaskodott a Manchester United tartalék csapata, ezúttal a Blackburn Rovers fiataljaitól nyerte el a három pontot hazai környezetben 2-1-es arányban.
Iqbal és Emeran első félidei góljainak köszönhetően 2-1 arányban múlták felül a Blackburn U21 csapatát a Vörös Ördögök, bár a mérkőzésen, főleg az első félidőben uralta a játékot a csapat, még egy szépítő találat is belefért a vendégektől Fyles révén a 68. percben.
Hugill kapott gyönyörű kiugratást a tizenhatoson belül, visszsarkallta Forsonnak, aki befelé cselezett, de lövésébe beleléptek a védők. Szép játék volt.
Nagy kavarodást követően Forson adja ki oldalra a labdát, bekerül középre Hugillnak, akit blokkolnak a védők, majd távolról próbálkozott utána Gore, de a kapus rávetődött a labdára.
Bishop eladta a labdát egy kirúgást követően, meg is sikerült a Blackburn-nek játszania azt, de a kísérlet visszatalált a kapushoz, gyenge kísérlet volt szerencsére.
Iqbal elé készítették le a labdát a tizenhatos előterében, de sajna kapu mellé lőtt.
Iqbal emel a Blackburn kapuja elé Forsont célozva meg passzával, aki beugrik ugyan a labda irányába a kapus elé, de csak annyira lesz ez elég, hogy a hálóőrt megzavarja és mellette bepattanjon a játékszer a kapuba. Érett a gól. 1-0
Nem is kellett sokat várni a következő találatra, Forson kapja a labdát a tizenhatos előterében, kikerüli védőjét, megrohamozza a kaput, majd kipasszol oldalra Emeranhoz, aki befelé cselez és kilövi a hosszú sarkot. 2-0
Második félidőben volt némi remény, hogy feltámadnak a vendégek, hatalmas kavarodás közepette érkezik oldalról a beadás és középen tisztán találja meg Fyles-t, aki beleteszi a lábát és az Emeran által is kilőtt alsó sarokba lövi a játékszert. 2-1
Nagy roham a United részéről, gyönyörű indítás Hugill felé, aki viszont nem veszi észre a másik oldalon felfutó Meiját és belebikázza a kapusba a labdát. Ebben a helyzetben több is volt.
Ezután nem változott már az eredmény, biztosította a 8. helyét a csapat és magabiztosan várhatja az Everton U21 csapata elleni találkozót szintén otthon február 11-én 14:00 órakor.
Összegzés:
United: Bishop; Jurado, Aljofree, Hardley, Murray; Gore, Iqbal; Forson, Hansen (Collyer 82), Emeran (Meija 82); Hugill
Nem használt cserék: Huddlestone, Jackson, Mee
Gólok: Iqbal 25, Emeran 45+1 ill.: Fyles 68
Lapok: Collyer, Meija, Hugill, Gore
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |