Erik: Ha lesz lehetőség az átigazolási piacon, élni fogunk vele
Erik ten Hag arra bíztatja a Manchester Unitedet, hogy "csapjanak le" a téli átigazolási időszak hátralévő napjaiban a kínálkozó lehetőségekre.
A játékosok adás-vételét lehetővé tevő piac magyar idő szerint kedden éjfélkor zárul, a United pedig eddig csak a kapus Jack Butlandet és a csatár Wout Weghorstot szerződtette kölcsönben a szezon hátralévő részéig.
Mivel már csak négy nap van hátra a transzfer időszak végéig, Ten Hag szerint "nem szabad teketóriázniuk", ha lehetőségük nyílik igazolni és be is azonosította azokat a területeket, amelyek erősítésre szorulnak.
"Ha lehetőségünk nyílik az elkövetkező napokban, akkor én élnék velük, de ez nem csak rajtam múlik" - kezdte a holland menedzser.
"Szerintem ennél a klubnál mindig ilyen hozzáállás szükséges."
"Minden nap jobbá kell válni, szóval ha erre lehetőség nyílik, akkor le kell csapni rá, nekem ez a hozzáállásom. Nyitott szemmel járok, kutatok és vannak ötleteim azt illetően, hogy milyen profilú játékosokkal hol lehetne megerősíteni a keretet."

A United jelenleg a negyedik helyet foglalja el a Premier League-ben, jó úton járnak ahhoz, hogy döntőbe jussanak a Ligakupában, az FA-kupa 4. fordulójában egy Reading elleni hazai találkozó vár rájuk szombaton este és még ott van a februári, Barcelona elleni Európa-liga play-off is, amelynek köszönhetően a következő 30 napban 9 tétmérkőzés vár rájuk.
Amikor arról kérdezték, az a tény, hogy a United jelenleg négy fronton is harcban áll, azt jelenti-e, hogy a szezonban a vártnál előrébb járnak a fejlődési folyamatukban, Ten Hag így felelt:
"Ez jó dolog és ez az, amiért mindegyik játékosunkra szükségünk van a keretünkben és amiért fejleszteni akarjuk őket, különösen annak érdekében, hogy a megfelelő eredményt tudjuk elérni. A lehető leghosszabb ideig szeretnénk érdekeltek maradni a sorozatokban. Harcolnunk kell érte és szerintem ez jót tesz a klub fejlődése szempontjából is."
"Azt nem tudom, hogy a vártnál előrébb tartunk-e a folyamatban. Minden egyes napon a maximumot kell nyújtanunk és úgy kell hozzáállnunk a teljesítményünkhöz, hogy a jó nem elég jó, még jobban kell teljesítenünk és folytatni a fejlődésünket. Úgy kell hozzáállnunk, hogy ez soha nem ér véget. Abból a szempontból, hogy most hol tartunk, nem fontos, hogy a vártnál előrébb tartunk-e vagy sem. Minden egyes mérkőzést meg akarunk nyerni, nem számít ki az ellenfél."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |