Kölcsönjátékos szemle: Fish megszerezte első gólját

A Manchester United kölcsönjátékosa, Will Fish szombaton a skót élvonalbeli Hibernian középpontjába került, amikor az edinburgh-i együttes egy 6-0-val sokkolta az Aberdeent.


Fish a Hibs védelem közepén kezdett és végigjátszotta a 90 percet, miközben a hazaiak már az első félidőben 3-0-s előnyre tettek szert Josh Campbell duplájával és Elie Youan góljával.

 

Kevin Nisbet jegyezte a negyediket a 73. percben, mielőtt az Aberdeen középhátvédjét, Liam Scalest másodjára is figyelmeztették és kiállították.

 

Campbell a 88. percben ismét betalált, mesterhármast szerezve ezzel, majd a hosszabbításban egy szabadrúgás után Fish emelkedett a hosszún és fejelt Joe Lewis kezei között a hálóba, megszerezve ezzel első gólját szeptemberi kölcsönbe kerülése óta.

 

 

A mérkőzést követően a Hibernians menedzsere, Lee Johnson dicsérte középhátvédjét.

 

„Azt hiszem, Will Fish valóban mindent megmutatott, amit ma egy fiatal játékosnak tudnia kell” – mondta. „Nagyon-nagyon jó játékos, nyilván segít, hogy Paul Hanlon mellett játszik, hiszen Paul tapasztalt –, egy igazi vezér, így jól kiegészítik egymást.

 

„Ha a tökéletes  középhátvédet keresed, akkor azt mondom, Will Fish akit keresel – gyors, erős és jól bánik a labdával. Az első pár meccsén úgy éreztem, kicsit félénk volt, és nem mert eléggé előre játszani.


„Az Aberdeen hagyta, hogy játékba kerüljön, és jó döntéseket hozott – nem volt félelem a döntéseiben. Azt hiszen ma nagyon jó személyiségjegyeket mutatott be, ami neki és a csapatnak is nagyon nagy lépés, alig várom, hogy lássam a játékát a szezon hátralevő részében.”

 

Amad végigjátszotta a Sunderland Fulham elleni FA-kupa mérkőzését szombaton a Craven Cottage-on, az 1-1-es döntetlent követően újrajátszásra kényszerülnek a felek.

 

A Fekete Macskák korán megszerezték a vezetést Jack Clarke révén, de a Fulham középpályása, Tom Cairney közvetlenül a mérkőzés vége előtt betalált, elrendezve ezzel a február 7-i visszavágót a Stadium of Light-ban. Ross Stewart sérüle után Amad “hamis kilences” pozícióba került es sokat dolgozott, lendületesen játszott.

 

Hannibal is újrajátszásra készül a Blackburn Rovers ellen, miután a Birmingham City 2-2-es döntetlent játszott a lancashire-iekkel a negyedik fordulóban.

 

A tunéziai válogatott játékos a 64. percben, egy gólos hátrányban lépett pályára, miután Reda Khadra korai góljára Bradley Dack és a korábbi vörös ördög, Joe Rankin-Costello is válaszolni tudott.

 

Hannibal pedig meghozta a kívánt áttörést, elhúzott a jobb oldalon és Jordan James elé tálalt, aki egalizált a hosszabbításban.

 

 

Alvaro Fernandez a 78. percben lépett pályára, amikor a Preston North End 3-0-ra kikapott a Premier League nagyágyú Tottenhamtól, kiesve ezzel a kupából.

 

A League One-ban Shola Shoretire kezdett és 56 percet játszott a Bolton Wanderersben a Charlton Athletic elleni idegenbeli, 2-1-re megnyert mérkőzésen.

 

Matej Kovar Sparta Prahája 1-1-es döntetlent játszott a Sigma vendégeként a cseh első osztályban, míg Ethan Galbraith végig pályán volt a  Salford Cityben a Crawley Town vendégeként 3-2-re elveszített League Two mérkőzésen.

 

Ugyanebben a divízióban Charlie Savage még vár a debütálásra, miután csereként nem kapott lehetőséget Duncan Ferguson bemutatkozó mérkőzésén a Forest Green Roversben, amely igen szerencsétlenül, a hajrában beszedett gólokkal kapott ki 2-1-re a Shrewsbury Towntól.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!