Heaton: A Leeds elleni meccsek mindig hevesek
A Manchester United egymás után kétszer is megmérkőzik a Leeds csapatával a Premier League-ben. Az első mérkőzés pedig ma este kerül megrendezésre az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök kapusának, Tom Heatonnek jó emlékei vannak a yorkshire-i rivális ellen szerzett tapasztalatai alapján, melyeket még a United Akadémiáján pallérozódva tapasztalt meg és elmondása szerint ezek mindig nagy fordulatszámú találkozók voltak.
A Pávák ma este Manchesterbe utaznak, ahol sor kerül a két csapat 29. Premier League találkozójára, Heaton pedig a United Review-nak adott interjújában mesélt a futballtörténelem egyik legrégebbi rivalizásálásól.
"Azt hiszem érezhető a tűz" - mondta. "Főleg, hogy mindent figyelembe véve ez egy olyan meccs, melyen 3 pont a tét és nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ez egy ősrégi rivalizálás."
"Mindig érezhető a levegőben itthon és idegenben is, hogy milyen sokat jelent ez az összecsapás a klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak is. Úgy érzem, hogy ilyenkor mindig van valami varázslatos dolog a levegőben."

"Úgy gondolom, hogy a Leeds elleni két mérkőzés nagy fordulatszámú lesz és mi elfogadjuk az ezzel járó kihívást és megpróbáljuk mindkét bajnokit pozitív eredménnyel zárni."
A United Akadémiáján felnövő Heaton jól emlékszik még arra, hogy fiatalon többször is szerepelt a Leeds ellen és hozzátette azt is, hogy a mai napig szívesen emlékszik vissza ezekre az ütközetekre.
"Rengeteg meccsem vol a Leeds ellen, néhány igazán jó találkozó" - emlékezett vissza. "A rivalizálás miatt a mérkőzések hangulata nagyon felfokozott és pontosan ezek azok a találkozók, melyeken egy játékos szerepelni akar."
"Ilyen atmoszférában akarsz játszani, megtapasztalni a heves rivalizálást és persze a győztes oldalon állni. Ez ifiként sem volt másképp."
Van egy emlék, amit külön felidézett Tom, mégpedig az, amikor először volt a Burnley csapatkapitánya 2015-ben a Leeds ellen, a Championshipben.
Elmondása szerint büszke pillanat volt ez számára és kulcsfontosságú eleme volt pályafutásának, mely során 2021-ben visszatért a Vörös Ördögökhöz.
"Sean Dyche nekem adta a karszalagot, miközben azon dolgoztunk, hogy feljussunk a Premier League-be. Aznap meccsünk volt az Elland Road-on, azt hiszem 1-1 lett az eredmény és rendkívül büszke voltam arra, hogy csapatkapitány lehettem egy történelemmel és hagyománnyal átitatott klub elleni összecsapáson."
"Nagyon-nagyon büszke pillanat vol ez és abban az idényben megnyertük a bajnokságot és feljutottunk a PL-be. Igazán jó idény volt számunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leeds
Premier League, 8. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |