A játékosokat is megkérdezi a United Greenwood-ügyben
Az ESPN hírforrásai szerint a Manchester United a férfi és női csapat játékosaival is egyeztetni fog, mielőtt döntenének Mason Greenwood reintegrációjáról.
A Manchester United belső vizsgálatot indított, miután a Greenwood elleni vádakat a bíróság ejtette. A saját nevelésű futballistának novemberben kezdődött volna a tárgyalása, ahol nemi erőszak kísérletével, kényszerítő magatartással és zaklatással vádolták volna ugyanazon nővel kapcsolatban.
A United által megkezdett folyamat részeként beszélni fognak a férfi és a női csapat vezető játékosaival. Az ESPN hírforrásai szerint bár előzetesen a játékosok körében nincs kollektív álláspont, több olyan játékos is akad, akiknek aggályai vannak Greenwood klubhoz való visszatérését illetően.
A 21 éves játékos 2022 januárja óta nem lépett pályára, letartóztatását követően pedig azonnal felmentették az edzések és mérkőzések látogatása alól.
Az ESPN értesülései szerint a United saját vizsgálata nagyon széles körre kiterjedő lesz és többek között a játékos letartóztatásának körülményeinek is utána fog járni.
A Vörös Ördögök részéről azt a híresztelést nem kívánták kommentálni, hogy Erik ten Hag már beszélt Mason Greenwooddal.

Az angol támadó 2025-ig rendelkezik érvényes szerződéssel az Old Traffordon, amely kapcsán a klub további egy évre vonatkozó hosszabbítási opcióval is rendelkezik. 2019-es debütálása óta 129 tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, egyszer pedig az angol felnőtt válogatottban is szerepelt.
Az ESPN szerint számos szponzor is aggodalmát fejezte ki Greenwood lehetséges visszatérése kapcsán.
A kulcsfontosságú partnerek is figyelemmel követik a United belső vizsgálatát és azt követően fognak határozni a klubbal való kapcsolatukról, hogy döntés született Greenwood jövőjéről.
Az ESPN hírforrásai alapján valószínűtlen, hogy a döntést a nyárnál korábban meghozná a klub, Ten Hag ugyanis nem szeretné, ha a szezon második felében bármilyen hátráltató tényező vagy történés akadályozná a csapatot.
A Greenwood-ügy a Fanatics Podcast legújabb adásában is téma volt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |