Shaw megsérült
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint Luke Shaw-t ki kell vizsgálni, miután a Brentford elleni mérkőzés első félidejében lecserélte.
A balhátvéd a 37 perc alatt, amit a pályán töltött igazi céltudatossággal teljesített, annak ellenére, hogy sárga lapot kapott, ám a válogatott játékosnak kissé váratlanul le kellett jönnie.
A menedzserrel való rövid konzultáció után egyenesen az öltöző felé vette az irányt az elővigyázatosság jegyében.
Tyrell Malacia vette át a helyét, miközben a Vörös Ördögök Marcus Rashford első félidei találatának köszönhetően 1-0-s győzelemmel tértek vissza a Premier League-be.
"Ebben a pillanatban nem tudok róla nyilatkozni, mert 24 órát várnunk kell" - mondta Ten Hag a MUTV-s Stewart Gardnernek, a Méhek elleni fontos győzelem után az Old Traffordon.
"Akkor lehet felállítani a megfelelő diagnózist. Szóval ebben a pillanatban nem szeretnék erről beszélni."
Később, a sajtótájékoztatóján a holland mester megismételte álláspontját, kijelentve: "Ebben a pillanatban nem tudok nyilatkozni. Megvárom a holnapi napot, hogy mi a diagnózis. Egyből levettem őt, nem akartam kockáztatni. De meg kell várnunk az eredményt.”
23-as számú játékosunk 250. alkalommal lépett pályára a klub színeiben azon a héten, amikor új, hosszú távú szerződést írt alá a klubbal.
Reméljük, hogy a probléma nem túl komoly, hiszen a hétvégén az Everton következik az Old Traffordon, szombaton 13:30-kor.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |