Csapathírek a Sevilla elleni odavágó előtt
Erik ten Hag megerősítette, hogy Marcus Rashford mellett Alejandro Garnachora és Luke Shaw-ra se számíthat a Sevilla elleni Európa-liga negyeddöntő csütörtöki, első felvonásán.
A klub szerdán jelentette be hivatalosan, hogy a csapat ebben a szezonban 28 találatot jegyző 10-ese a szombati, Everton elleni bajnokin elszenvedett izomsérülése miatt hiányozni fog az andalúzok ellen.
A többszörös vizsgálatot követően az is megerősítésre került, hogy Marcusra több meccses kihagyás vár, de a szezon véghajrájára már visszatérhet, ahol a United akár még három fronton is érdekelt lehet.
A Vörös Ördögök az elmúlt hetekben több sérülésből visszatérő játékost is újra köszönthetett a fedélzeten, Garnacho és Shaw azonban még nem lesznek megfelelő erőnléti állapotban a sevillaiak elleni összecsapásra.
Shaw már a Stolverkosok elleni győztes bajnokin sem állhatott rendelkezésre, miután a hétközi, Brentford elleni találkozón már az első félidőben le kellett cserélni.
Ten Hag egyelőre még nem erősítette meg a baloldali védő sérülésének jellegét, de úgy tűnik, hogy nem túl súlyos problémáról lehet szó.
Garnacho hosszabb távú hiányzónak számít, miután a Southampton elleni gólnélküli Premier League-mérkőzésen bokasérülést szenvedett.
"Nem, egyikük sem bevethető" - válaszolta a holland menedzser szerdai hivatalos sajtótájékoztatóján, amikor újságírók a páros rendelkezésre állásáról kérdezték.
"Garnacho problémája egyértelműen súlyosabb, Luke Shaw visszatérésére sokkal gyorsabban számítok."
Jobb hír, hogy Casemiro újra pályán lehet, míg Anthony Martial és Christian Eriksen pedig január óta először lehetnek a kezdőcsapat tagjai sérülésükből való felépülésük óta.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Sevilla
Európa-liga negyeddöntő, 1. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Marcus Rashford
Luke Shaw
Alejandro Garnacho
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló