Miért Fernandes a tökéletes csapattárs Rashford számára
Az év elején Marcus Rashford azt mondta, hogy számára Bruno Fernandes a "tökéletes csapattárs".
A Real Betis elleni első Európa-liga-találkozót megelőző sajtótájékoztatón Rashford bevallotta, hogy szeret együtt a pályán lenni a portugál középpályással, arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy milyen érzés Fernandes mellett játszani.
Bár kiváló kapcsolatuk azóta egyértelmű, hogy Bruno 2020. januárjában megérkezett a Sportingtól, az Opta statisztikája rávilágít a kettejük között kialakult kémiára, és arra, hogy Bruno milyen hatással volt Marcus eddigi emlékezetes szezonjára.
Ebből az derül ki, hogy Fernandes 34 lehetőséget készített elő Rashfordnak, ami a legtöbb a Premier League idei szezonjában.
Mi több, 2006-2007 óta, amióta ez az információ az Opta rendelkezésére áll, ezt a számot csak két alkalommal sikerült felülmúlni - mindkettő United-kötődésű.
Az egy játékos által egy szezonban csapattárs számára kialakított lehetőségek rekordját jelenleg Fernandes Unitedben játszó középpályása, Christian Eriksen tartja, aki a Tottenham 2017/18-as idényében 40 gólszerzési lehetőséget készített elő Harry Kane számára.
A korábbi legjobb eredményt a 2015/16-os szezonban állították fel, amikor a Unitedben is megfordult Odion Ighalo nem szűkölködött a Watfordban a Troy Deeney által kidolgozott lehetőségekből, aki 39-et készített elő neki abban az élvonalbeli szezonban.
Rashford legutóbbi United-találatát az áprilisi, Tottenham elleni idegenbeli döntetlen alkalmával szerezte, és egy Fernandes által eléje tálalt labda segítette.

Bár ez volt a legutóbbi példa arra, hogy ez a különleges kapcsolat jól működik, a kémia valószínűleg fontos lesz a szezon utolsó négy Premier League-meccsén, és a június 3-i FA-kupa-döntőben is.
A United szombaton az Old Traffordon fogadja a Wolvest, a csapat pedig a West Ham elleni londoni vereséget követően szeretne visszatérni a győztes útra, hogy a legjobb négy közé kerüljön a bajnokságban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |