Ten Hag: Vissza kell juttatnunk a csúcsra a Unitedet
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag bár tudja, hogy még csak az út elején jár a United korábbi sikereinek visszahozásában, azonban szerinte a City esetleges szombati legyőzésével, amellyel történetük során először mindkét hazai kupasorozatot be tudnák húzni, nagy lépést tennének ebbe az irányba.
A holland szakember nagy tisztelője a bajnoki címvédőnek, de már első manchesteri szezonjában sikerült felül kerekednie csapatával a szomszédváron, amikor a United januárban 2-1-re nyerni tudott ellenük az Old Traffordon Bruno Fernandes és Marcus Rashford góljaival.
A Vörös Ördögök remek előjelekkel várhatják a szombat délutáni FA-kupa döntőt is, miután legutolsó négy bajnokijuk megnyerésével felértek a Premier League dobogójának legalsó fokára és bár Ten Hagnak nincsenek illúziói azt illetően, hogy könnyű feladat előtt állnak-e, de bízik csapata képességeiben azt illetően, hogy ismét borsot tudnak törni a városi rivális orra alá.
"Győzni akarunk" - kezdte sajtótájékoztatóján.
"Kupát akarunk nyerni. És ez nem azon fog múlni és nem arról fog szólni, hogy megállítjuk őket. Csak a győzelem és a kupa megnyerése számít. Erre pedig nagyszerű lehetőségünk nyílik."
"Nagyszerű, hogy kiérdemeltük arra az esélyt, hogy ott lehessünk a kupa döntőjében és ott összecsapjunk a Man City-vel, mert ez egy kiváló alkalom és nagyon keményen megdolgoztunk érte. Szerintem jó fejlődési ívet jártunk be ahhoz, hogy ott legyünk az FA-kupa fináléjában."

Amennyiben sikerülne a trófeát magasba emelni a Wembley-ben, úgy a Vörös Ördögök ünnepélyes keretek között vonulhatnának a nyári szünetre, de a menedzser elfogadja, hogy az előttük álló felkészülési időszak ettől függetlenül kulcsfontosságú lesz, mert szeretnék folytatni a felfelé ívelő útjukat és a 2023/24-es idényben is trófeákért harcban lenni.
"Az embernek magába kell néznie és meg kell vizsgálnia, hogy klubként hol tart" - tette hozzá.
"Attól a ponttól kezdve pedig fejlődni szükséges. Mi pedig szerintem megtettük ezt az előző szezonhoz képest."
"Nagyon nagy lépéseket tettünk. Jó irányba tartunk és tudom, hogy a következő időszakot is erre fogjuk használni. A nyár folyamán lehetőségünk lesz újabb rövid távú célokat kitűzni magunk elé."
"Hosszabb távon azonban minden célunk megmarad. Mint mondtam tavaly, vissza akarjuk állítani a Man United renoméját. Ehhez azonban még nagy utat kell megtennünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló