15 fiatal játékos utazott a Wrexham elleni meccsre
A Manchester United újabb 15 játékost repített az Egyesült Államokba, hogy felkészüljön a Wrexham elleni barátságos mérkőzésre.
A Ryan Reynolds és Rob McElhenney színészpáros által közösen birtokolt walesi csapat elleni rangadó szerdán, magyar idő szerint 04:30-kor kezdődik San Diegoban.
Mindig is az volt a szándék, hogy a Vörös Ördögök fiatalos felállásban lépjenek itt pályára, mivel másnap a Real Madrid elleni meccs következik, kissé szokatlan, hogy egy rangos meccs előtt ennyivel játszanak egy másikat, de értékes tapasztalatokat szerezhetnek azok, akik szerephez jutnak.
Természetesen a fiataloknak még sokat kell fejlődniük, de az elmúlt szezonban mintegy 32 akadémista látogatta az első csapat edzéseit, ez pedig egy újabb lépésnek tekinthető a tanulási folyamatban.
A United - amely először viseli az új, második számú mezét - a tervek szerint Jonny Evans-t is beveti majd.
Az északír válogatott játékos rövid távú szerződést kötött korábbi klubjával, miután elhagyta a Leicester Cityt, és minőséget, tapasztalatot fog hozni a védelem közepén, Erik ten Hag pedig a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján azt sugallta, hogy szerepelni fog.
Több más játékos is elutazott, akik Edinburghban, a Lyon elleni 1-0-s győzelem alkalmával már ott voltak, és valószínűleg további U21-es játékosok is lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák magukat.
A WREXHAM MECCSRE UTAZÓ JÁTÉKOSOK
Sonny Aljofree
Toby Collyer
Jonny Evans
Will Fish
Isak Hansen-Aaroen
Elyh Harrison
Joe Hugill
Marc Jurado
Willy Kambwala
Charlie McNeill
Dermot Mee
Mateo Mejia
Maxi Oyedele
Logan Pye
Shola Shoretire
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló