Erik Ten Hag: A fiatalok sokat tanulnak ebből
Erik ten Hag arra biztatta a Manchester United fiataljait, hogy tanuljanak a Wrexham elleni kemény, kaliforniai rangadóból.
Ez volt a felkészülési szezon eddigi első veresége, a United pedig a tapasztalt Jonny Evans szerepeltetését leszámítva teljesen fiatal csapattal állt ki.
Elliot Lee és Aaron Hayden az első félidőben kétgólos előnyhöz juttatta a negyedosztályú csapatot, majd Marc Jurado még a szünet előtt lefelezte a hátrányt.
A második 45 percben egy korai Dan Gore piros lap keményen megviselte a fiatal Vörös Ördögöket, majd Sam Dalby 20 perccel a vége előtt még egy harmadikat is hozzátett a vendégek gólaihoz. De az eredménytől függetlenül értékes tapasztalat volt, amiből Ten Hag szeretné, ha a United fiataljai levonnák a tanulságokat.
"Csalódottak vagyunk" - mondta a menedzser a MUTV-nek.
"Ahogy az első félidőben játszottunk, az egy kicsit zavaros volt."
"Volt néhány egyéb célunk is, nem csak az eredmény, de fiatal játékosoknak tanulniunk kell belőle, és biztos vagyok benne, hogy megteszik."
Fiataljaink megállták a helyüket a Wrexham idősebb csapata elleni fizikai csatában, ami a menedzser szerint csak segíti majd a fejlődésüket a jövőben.

"Ez történik az élvonalbeli futballban" - kezdte. "A Premier League keményen fizikai, így a játékosainknak hozzá kell szokniuk ehhez."
"Nem szembesülsz ezzel az ifjúsági labdarúgásban ez a férfi futball, és nagyon jó, hogy ilyen tapasztalatokkal rendelkeznek. Tanulsz belőle."
A holland ugyanilyen lelkes volt amiatt, hogy esélyt kaptak fiataljaink arra, hogy megbirkózzanak azzal a nyomással, amit a teltházas közönség előtt való szereplés jelent.
"Ez egy tanulságos pillanat, és mint a Manchester United játékosainak, meg kell birkózniuk vele."
"A közönség nyomása miatt jó, hogy ezt is átélték. Meg kell tanulni ezt elviselni, és továbblépni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Felkészülési túra 2023
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 10 | 20 | 8 | +12 | 19 |
| 3 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 4 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 5 | Liverpool | 10 | 18 | 14 | +4 | 18 |
| 6 | Bournemouth | 10 | 17 | 14 | +3 | 18 |
| 7 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 8 | Chelsea | 10 | 18 | 11 | +7 | 17 |
| 9 | Crystal Palace | 10 | 14 | 9 | +5 | 16 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 10 | 17 | 15 | +2 | 15 |
| 11 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 12 | Aston Villa | 10 | 9 | 10 | -1 | 15 |
| 13 | Brentford | 10 | 14 | 16 | -2 | 13 |
| 14 | Newcastle | 10 | 10 | 11 | -1 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 10 | 9 | 17 | -8 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 10 | 7 | 19 | -12 | 6 |
| 20 | Wolves | 10 | 7 | 22 | -15 | 2 |