Miért rajong Scholes Fernandesért?
Paul Scholes dicsérte Bruno Fernandest a Manchester United középpályáján mutatott sokoldalúságáért és látásmódjáért.
Scholes az Old Traffordon eltöltött időszakából és angol válogatottként is jól tudja, hogy mi kell egy sokoldalú középpályáshoz, aki a középpálya közepén, tízesként, vagy szélső poszton is bevethető.
Az előszezon és a 2023-as túra során Fernandes a középpálya közepén és a jobbszélen is bevetésre került, megmutatva, hogy többféle szerepkörben is képes megállni a helyét.
Nyolcas számú játékosunk háromszor lépett pályára a United amerikai előszezoni túráján, és ő szerezte a Premier League-rivális Arsenal elleni 2-0-s New Jersey-i győzelem nyitógólját.
Az "Én tökéletes játékosom" című írásunkban Scholes méltatja Bruno képességét, hogy több középpályás pozícióban is képes magas szinten teljesíteni.
A legendás triplázás egyik résztvevője azt is dicséri, hogy Fernandes bátran és magabiztosan kockáztat a labdával, ami szerinte a United játékstílusának része.

"Azt hiszem, amit Bruno már néhány éve csinál, az az, hogy mindent lát a futballpályán" - mondja Scholesy.
"Ezen a poszton játszik, és valójában egy kicsit mélyebben is játszott már. Szeretem őt ebben a szerepkörben, nem vagyok benne biztos, hogy ez az a szerepkör, amit évről évre vállalna. Szerintem szívesen visszakerülne a 10-es posztra."
"Szerintem a látásmódja zseniális. Nem fél elveszíteni a labdát, mindannyian azt mondjuk a Unitednél, hogy készen kell állnod a kockázatvállalásra, ő kész ezt megtenni, és mindannyian tudjuk, hogy milyen képességei vannak."
A portugál játékos izgatottan várja a 2023/24-es szezont, hiszen ötödik alkalommal kezdi az idényt a Vörös Ördögök színeiben.
A United Premier League nyitányára a Julen Lopetegui vezette Wolves ellen kerül sor augusztus 14-én az Old Traffordon, ahol Bruno várhatóan csapatkapitányként vezeti majd ki a Vörös Ördögöket.
A Wolves elleni összecsapás előtt Erik ten Hag csapata még két felkészülési mérkőzést játszik: augusztus 5-én a Ligue 1-ben szereplő Lens látogat az Álmok Színházába, mielőtt a United augusztus 6-án Dublinba utazik, ahol a spanyol Athletic Bilbao lesz az ellenfele.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Paul Scholes
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |