Ten Hag Hojlund leigazolásáról
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint Rasmus Hojlund "hatalmas potenciállal" rendelkezik.
A 20 éves dán játékost az RC Lens ellen 3-1-re az Old Traffordon megnyert felkészülési mérkőzésen mutatták be a közönségnek, miután véglegesítették átigazolását az Atalantatól.
Bár jó volt látni, amint a pályán integetve köszönti a szurkolókat, néhány hetet még várni kell arra, mire akcióban is feltűnhet a gyepen, ugyanis korábbi klubjának felkészülése során apróbb problémát szedett össze.
Rasmus felépülése jól halad, így hamarosan a debütálására is sor kerülhet, ahol majd a támadósorban együtt szerepelhet olyan új csapattársaival, mint Antony vagy Marcus Rashford, akik mindketten eredményesek tudtak lenni a Lens ellen.
Az új szerzeményről nyilatkozva Ten Hag beszélt arról, milyen szerepet szán neki, amikor magára öltheti a Vörös Ördögök mezét.
"Ő egy igazi csatár, aki nagyon direkt a kapuval szemben" - kezdte a holland menedzser.
"Nagyon jól presszingel, jó a fizikai jelenléte és szerintem képes lesz azt az egyensúlyt biztosítani a csapatnak, amelyre szükségünk van."
"Rashford mellett ő is egy olyan játékosunk lesz, aki nagyon direkt, képes gólokat szerezni és csak ez jár a fejében - hogy bevegye az ellenfelek kapuját."

2028 júniusáig szóló szerződése aláírását követően, amely további egy évvel meghosszabbítható, Rasmus számára számos lehetőség lesz a további fejlődésre, amely kapcsán Ten Hag is bizakodó.
"Szerintem hatalmas potenciál lakozik benne és szerintem első sorban rajta múlik, hogy képes lesz-e ezeket megtalálni - mi mindannyian, az összes edző támogatni fogjuk őt ebben" - tette hozzá.
"Biztos vagyok benne, hogy az egész csapat nagyon várta már, hogy egy hozzá hasonlú típusú játékosunk legyen és ők integrálni fogják őt az öltözőben és a pályán is, hogy segítsék őt."
"De mint mondtam, legvégül minden a játékoson múlik - neki kell bizonyítania."
Rámutatva arra, hogy a fiatal csatár erős sikerorientáltsága okán miként tudja a legtöbbet kihozni magából és a csapatból, Ten Hag így folytatta:
"Az ilyen karakterekre van szükségünk: akik sikerre éhesek, emellett pedig ő hihetetlenül eltökélt, hogy gólokat szerezzen, illetve mérkőzéseket és trófeákat nyerjen."
Hojlund direkt játékstílusa a pályán szintén olyan dolog, amely kapcsán Ten Hag abban reménykedik, hogy segítségül lesz a United minőségi középpályásai számára, akik keresni fogják őt az összejátékban annak érdekében, hogy a labdával a védelmek mögé kerüljenek.
"Ez a mi elgondolásunk. De ezt előbb át kell ültetnünk a pályára is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |