Ten Hag: Bruno még mindig ugyanaz a karakter
Erik ten Hag szerint az, hogy megkapta a csapatkapitányi karszalagot, nem változtatta meg Bruno Fernandest és az öltözőben való viselkedését.
Fernandes nem sokkal azután, hogy megkapta a karszalagot azt mondta, hogy "megtartja ugyanazokat a normákat, és megpróbálja a legjobbját nyújtani", ekkor a Vörös Ördögök épp az Egyesült Államokban túráztak.
A menedzser pedig egyetért ezzel az értékeléssel most, amikor a United újra Carringtonban dolgozik és építkezik az új Premier League-szezon kezdetén.
"Nem, egyáltalán nem" - válaszolta Erik, amikor Ian Irving, a Premier League Productions munkatársa arról kérdezte, hogy 8-as számú játékosunk megváltoztatta-e a viselkedését a csapat többi tagjával szemben.
"Szerintem ezért ő a kapitány, mert nagyon jó személyiség. Ő egy karakter, és a maga módján hozzá akar járulni a csapathoz."
"És ez nem változik attól, hogy a szerepköre megváltozik, mert most már hivatalosan is ő a kapitány: tavaly a meccsek nagy részén egyébként is ő viselte a karszalagot."
Ten Hag már megosztotta véleményét Fernandesről, aki egyfajta "közvetítő a pályán", aki képes kommunikálni a terveit és befolyásolni a játékot.
Ennek része az érzelmek megfelelő kezelése is, amivel kapcsolatban a Unitedet egyesek azzal vádolták, hogy a tavalyi szezon nehéz időszakaiban figyelmen kívül hagyta.
Erik úgy érzi, hogy Bruno és csapattársai javulnak ebben a tekintetben, miközben tovább igyekszik megvalósítani futballstílusát egy olyan csapatban, amely lenyűgözően teljesített a 2022/23-as szezonban, amikor is harmadik lett és megnyerte a Ligakupát.
"Úgy gondolom, hogy minden játékos mindig tud fejlődni, és Bruno is. Az egyik nagyszerű képessége az érzelem, és a futballban szükség van érzelmekre" - tette hozzá Erik.
"Ha teljesíteni akarsz, akkor szükséged van erre az érzelemre a játékban, hogy meccseket nyerj - és a csúcsfutball csak a győzelemről szól."
"De bizonyos pillanatokban tisztában kell lenned vele. Irányítanod kell, a stratégiád része kell legyen, mert tiszta fejjel kell, hogy gondolkodj."
"Igen, ő egyértelműen fejlődhet még, de úgy gondolom, már tavaly is úton járt afelé, hogy nagy lépést tegyen ebben a tekintetben."

Bár a csapatkapitányi poszt kétségtelenül kulcsfontosságú eleme Ten Hag csapatának tervezésében, a menedzser úgy véli, a legfontosabb, hogy Bruno megőrizze termelékenységét az utolsó harmadban, miután az előző szezonban 14 góllal és 15 assziszttal járult hozzá a sikerhez.
"Először is, ott kell lenned ebben a pozícióban, és utána szerintem felgyorsulhatnak a dolgok" - válaszolta egy további kérdésre, miszerint a kor és a tapasztalat révén jobb vezetővé válik.
"És igen, határozottan fejlődik ebben a szerepben, de ez csak egy szerep, mert leginkább a pályán és a helyezkedésben kell hozzájárulnia a csapat sikereihez."
"Amit ott várunk tőle, az az, hogy nagyszerű legyen a letámadásban, a visszatámadásban, a támadó átmenetekben, és amit a játéknak abban az utolsó részében várunk tőle, az az, hogy határozott legyen a döntésekben, és akkor jönnek az asszisztok és a gólok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |