Stoke City U18 - Manchester United U18 1-4
A Manchester United zsinórban második idegenbeli mérkőzését nyerte meg négy gólt rúgva, most a Stoke City ellen ünnepelhetett 4-1-es győzelmet, miután az első fordulóban a Middlesbrough ellen tudtak 4-0-s eredményt elérni.
Jack Moorhouse egy bal lábas találattal szerezte meg a vezetést a Vörös Ördögöknek, miután a Stoke nem tudott tisztázni Jack Kingdon felpörgetett beadását követően. 0-1
A 38. percben a Stoke előtt is adódott lehetőség, ám Adam Watson lövését a United kapusa, Tom Myles hárította, majd Shea Lacey lövése a keresztlécet találta el.
Lacey mindössze 12 perc után állt be csereként, a sérült jobbhátvéd Jayden Kamason helyére, de a mérkőzés alatt kitűnően játszott, így a Vörös Ördögök edzője, Adam Lawrence is átrendezte a csapatot, Jayce Fitzgerald a védelembe került a középpályáról.
Fitzgerald adta a gólpaszt a United második góljánál, James Scanlon elé lőtte a labdát a pálya bal szélére. A támadó első, kapura tartó lövését a Stoke kapusa, Ben Houston még hárította hárította, de a 11 mezszámú játékos a másik lábával már nem hibázta el a kipattanót. 0-2
Már a második félidőben csereként beálló Gabe Biancherit a Stoke középső védője, Sanchez Phillips által esett el a büntetőterületen belül, a walesi ifjúsági válogatott játékos pedig maga végezte el a tizenegyest, ezzel 3-0-ra alakítva az állást.
Scanlon a 75. percben ismét betalált a vendégek javára, miután befelé jött a labda a Stoke kapuja elé, ott a támadó területhez jutott, rákanyarította a labdát a kapura, zonban az a kapufáról a kapusra pattant és balszerencséjére, onnan született a gól. 0-4
Három perccel később a Potters szépíteni tudott, amikor Luke Enright lecsapott egy felpasszolt labdára, és a kiugró Myles mellett a kapuba lőtt. 1-4
Második gyzőelmével a csapat a második helyen pontegyenlőséggel várja következő találkozóját, melyet a Nottingham Forest U18 ellen vív majd meg szeptember 16-án 13:30-kor hazai környezetben.
Összefoglaló:
United: Myles; Kamason (Lacey), Munro, Kingdon (c), Mantato; Fitzgerald, Devaney (Baumann); Missin (Curley), Moorhouse, Scanlon, Musa (Biancheri).
Nem használt cserék: Heath.
Gólok: United - Moorhouse 38, Scanlon 57, Biancheri büntetőből 67, Houston öngól 75. Stoke - Enright 78.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Akadémiai csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló