Beharangozó: Manchester United - Galatasaray

Régen látott török csapat érkezik az Old Traffordra a Bajnokok Ligája 2. csoportmérkőzésén.


Kedd este visszatér a Bajnokok Ligája az Álmok Színházába, az ellenfél pedig az a Galatasary lesz, akikkel legutóbb több, mint 12 éve találkozott az angol rekordbajnok hazai pályán. Azon az összecsapáson mindössze 1 gól született, amit Michael Carrick lőtt, a visszavágót pedig a Galata nyerte ugyan úgy 1-0 arányban. A két csapat egyébként összesen 6 alkalommal futott össze a legrangosabb európai kupasorozatban, a Vörös ördögök ebből 2-őt nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett.

 

Sajnos a dolgok jelen állása szerint szeretnénk, de nem tudunk maximálisan pozitívak lenni, mivel Erik ten Hag csapatának ebben a szezonban nyújtott teljesítménye finoman megfogalmazva is katasztrófális. A United eddig a szezonban 9 találkozót játszott minden sorozatot figyelembe véve, ezekből 5-öt elbukott 4 győzelem mellett. Egyes források pedig már azt is rebesgetik, hogy hamarosan ajtót mutatnak a hollandnak, akinek a helyét sajtóértesülések szerint a Feyenoord menedzsere, Arne Slot vehetné át...

 

A kiegyensúlyozott és jó teljesítményt az sem segíti, hogy továbbra is sok a sérült, Martinez hosszú hetekre kidőlt és vele együtt nagyjából 9 sérültje van a csapatnak, beleszámolva az inaktív játékosokat, Sanchot és Antony-t, igaz a brazil már ismét a társaival edz és a holland menedzser szerint hamarosan bevethető is lesz.

 

A Galata számára sem úgy indult a nemzetközi szereplés, ahogy azt a törökök tervezték mivel hazai közönség előtt csupán 2-2-es döntetlenre futotta nekik úgy, hogy a dánok ráadásul 2-0-ra vezettek és a házigazdának csak a 86. és 88. percben sikerült otthon tartania 1 pontot. A török bajnokságban azonban rendkívül jól szerepelnek, 7 lejátszott fordulót követően a 2. helyen állnak 6 győzelemmel és 1 döntetlennel. Csak a listavezető Fenerbahce jobb náluk 7-ből 7 győzelemmel. Ráadásul a gólarányuk sem rossz, 14 góljuk mellé csupán 4-et kaptak.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Diallo (térdsérülés), Mainoo (bokasérülés), Malacia (izomsérülés), Martinez (lábsérülés), Sancho (büntetés), Shaw (izomsérülés), Wan-Bissaka (sérülés), Reguilon (sérülés)

 

Galata: Karatas (térdsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Galatasaray a legutóbbi 10 mérkőzésének mindegyikén szerzett legalább 1 gólt. 

 

Amikor a Galatasaray 0-1-re vezetett idegenben, akkor ezen mérkőzések 87%-át meg is nyerte, viszont fordított helyzetben, amikor vendégként ők kerültek 1-0-s hátrányba, akkor ezeknek az összecsapásoknak csupán a 20%-ban tudtak győzni.

 

A török csapatnak jelenleg 4 meccses győzelmi sorozat van a háta mögött idegenben.

 

A Manchester United a legutóbbi 6 nemzetközi találkozójának mindegyikén legalább 1 gólt tudott szerezni. 

 

Amikor a Vörös Ördögök hazai pályán 1-0-ra vezettek, akkor ezeknek a mérkőzéseknek 92%-át megnyerték és amikor ők kerültek hátrányba, akkor is az esetek 61%-ban ők tudtak győzni.

 

A Galatasaray az előző idény során 18 idegenbeli bajnokin 42 gólt szerzett. 

 

A Manchester United ebben a szezonban 9 lejátszott mérkőzéséből csupán 3 esetben tudta lehozni a találkozót kapott gól nélkül. 

 

A Galata legutóbbi 5 mérkőzéséből 4-en mindkét csapat betalált.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Lejátszott mérkőzések: 6 United győzelem 2, döntetlen 3, Galatasaray siker 1

Gólok: United 8, Galatasaray 4

Kapott gól nélküli mérkőzések: United 4, Galatasaray 3

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

United: V, V, GY, GY, V

 

Galatasaray: GY, D, GY, GY, GY

 

 

A két csapat 3 eddigi egymás elleni Bajnokok Ligája találkozójának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Galatasaray 1-0 (2012.09.19.)

United - Galatasaray 4-0 (1994.12.07.)

United - Galatasaray 3-3 (1993.10.20.)

 

 

A két csapat eddigi gólszerzői a Bajnokok Ligája 2023/24-es szezonjában:

 

United: Casemiro 2 gól, Hojlund 1 gól

 

Galatasaray: Boey 1 gól, Tete 1 gól

 

 

Bajnokok Ligája csoportkör, 2. mérkőzés

Manchester United - Galatasaray

Old Trafford, 2023.10.03. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Ivan Kruzliak (szlovák)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Onana - Dalot - Varane - Lindelöf - Amrabat - Casemiro - Eriksen - Fernandes - Mount - Rashford - Hojlund

 

Galatasaray: Muslera - Boey - Sanchez - Bardakci - Angelino - Torreira - Demirbay - Zaha - Mertens - Aktürkoglu - Icardi

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

 

A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Galatasaray

Bajnokok Ligája csoportkör, 2. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!