Miért nem debütálhatott még Bayindir?
Erik ten Hag elmondása szerint elégedett a Manchester United kapusaival, miután arról kérdezték, hogy Altay Bayindir miért nem léphetett pályára a Crystal Palace elleni Ligakupa mérkőzésen.
A Bajnokok Ligája A-csoportjának második fordulójában rendezendő Galatasaray elleni mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Ten Hagnál török újságírók a nyáron a Fenerbahcetől szerződtett portás iránt érdeklődtek.
Néhányan arra számítottak a múlt héten, hogy a 25 éves kapuvédő debütálni fog a Sasok elleni kupamérkőzésen, miután a második számú angol kupasorozat előző idényének korai szakaszában Martin Dubravka is játéklehetőséghez juthatott.
Onana azonban megtarthatta helyét a kapuban és újabb kapott gól nélküli mérkőzést hozott le a 3-0-s siker alkalmával, amellyel biztosították helyüket a 4. fordulóban, ahol az előző idénybeli finálé megismétléseként a Newcastle Unitedet fogadhatják majd.
"Majd meglátják, [Bayindir lehetőséget kap-e hamarosan], de a Ligakupa előző fordulójában Andre játszatása mellett döntöttünk, mert mindketten újak még és szokniuk kell az angol játékstílust" - kezdte Ten Hag.

"Ezért döntöttünk amellett, hogy Andret játszatjuk azon a meccsen."
"Fontos számára jelen pillanatban, hogy minden egyes mérkőzést kihasználjon az aklimatizálódásra, de igen, az is egyértelmű, hogy Altayt is be kell illesztenünk a csapatunkba."
"Az edzéseken nagyon jó benyomást tesz. Rengeteget fejlődik, lép előre. Szóval elégedettek vagyunk ezzel és meg vagyunk róla győződve, hogy a két megfelelő kapus alkotja a keretünket ahhoz, hogy elvégezzék a szükséges feladatukat."
A szurkolóknak egyelőre tehát várniuk kell arra, hogy először a kapuban láthassák Bayindirt, de mivel a hazai és a nemzetközi porondon is rengeteg feladat vár a csapatra, így erre biztosan előbb vagy utóbb sor kerül.
Természetesen nem szabad megfeledkezni a rendkívül tapasztalt Tom Heatonról, aki felépült a szezon elején összeszedett sérüléséből.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 27. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
Premier League 26. forduló
London Stadium
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 26 | 50 | 18 | +32 | 57 |
| 2 | Manchester City | 26 | 54 | 24 | +30 | 53 |
| 3 | Aston Villa | 26 | 37 | 27 | +10 | 50 |
| 4 | Manchester United | 26 | 47 | 37 | +10 | 45 |
| 5 | Chelsea | 26 | 47 | 30 | +17 | 44 |
| 6 | Liverpool | 26 | 41 | 35 | +6 | 42 |
| 7 | Brentford | 26 | 40 | 35 | +5 | 40 |
| 8 | Everton | 26 | 29 | 30 | -1 | 37 |
| 9 | Bournemouth | 26 | 43 | 45 | -2 | 37 |
| 10 | Newcastle | 26 | 37 | 37 | 0 | 36 |
| 11 | Sunderland | 26 | 27 | 30 | -3 | 36 |
| 12 | Fulham | 26 | 35 | 40 | -5 | 34 |
| 13 | Crystal Palace | 26 | 28 | 32 | -4 | 32 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 26 | 34 | 34 | 0 | 31 |
| 15 | Leeds United | 26 | 36 | 45 | -9 | 30 |
| 16 | Tottenham | 26 | 36 | 37 | -1 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 26 | 25 | 38 | -13 | 27 |
| 18 | West Ham | 26 | 32 | 49 | -17 | 24 |
| 19 | Burnley | 26 | 28 | 51 | -23 | 18 |
| 20 | Wolves | 26 | 16 | 48 | -32 | 9 |