23 fős utazó keret Koppenhágába
A Manchester United 23 játékossal a fedélzetén elutazott Dániába, az FC Copenhagen elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre.
Erik ten Hag alakulata szeretne oda-vissza győzelmet aratni a skandináv együttessel szemben, miután az A csoport előző fordulójában 1-0-s győzelmet szereztek az Old Traffordon.
A összecsapás kulcsfontosságúnak ígérkezik a Vörös Ördögök számára, ugyanis ezt követően a kvartett másik két résztvevőjével, a Galatasaray-jal és a Bayern Münchennel mérkőznek majd meg.
Miután a keddi reggeli sajtónyilvános edzésen lencsevégre kapták, Victor Lindelöf és Marcus Rashford is bekerült az utazók névsorába, annak ellenére, hogy különböző okok miatt a szombati, Fulham elleni idegenbeli bajnokit még kihagyni kényszerültek.
Repülőre szállhatott a fiatal Omari Forson és első európai bevetésére készülhet Aaron Wan-Bissaka is, miután a Craven Cottage-en a kezdőcsapatban kapott helyet.
A két csapat manchesteri összecsapásáról eltiltás miatt hiányzó Casemiro azonban ismét nem lesz hadra fogható, miután sérülést szenvedett.
Sérüléséből való visszatérése megfelelő felépítése érdekében Kobbie Mainoo az U19-es csapattal a szintén a dánok ellen vívandó Ifjúsági Bajnokok Ligája találkozón lesz érdekelt.
UTAZÓ KERET
Kapusok: Andre Onana, Altay Bayindir, Tom Heaton.
Védők: Diogo Dalot, Jonny Evans, Victor Lindelöf, Harry Maguire, Sergio Reguilon, Raphael Varane, Aaron Wan-Bissaka.
Középpályások: Sofyan Amrabat, Christian Eriksen, Bruno Fernandes, Hannibal, Scott McTominay, Mason Mount.
Támadók: Alejandro Garnacho, Antony, Omari Forson, Rasmus Hojlund, Anthony Martial, Facundo Pellistri, Marcus Rashford.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
FC Köbenhavn - Manchester United (felvételről)
Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Felkészülési szezon 3. mérkőzésSoFi Stadium
2024-07-27 17:00
Felkészülési szezon 2. mérkőzés
Scottish Gas Murrayfield
2024-07-20 17:00
2024-07-15 18:00
2024-05-25 16:00
2024-05-19 17:00
2024-05-15 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 38 | 96 | 34 | +62 | 91 |
2 | Arsenal | 38 | 91 | 29 | +62 | 89 |
3 | Liverpool | 38 | 86 | 41 | +45 | 82 |
4 | Aston Villa | 38 | 76 | 61 | +15 | 68 |
5 | Tottenham | 38 | 74 | 61 | +13 | 66 |
6 | Chelsea | 38 | 77 | 63 | +14 | 63 |
7 | Newcastle | 38 | 85 | 62 | +23 | 60 |
8 | Manchester United | 38 | 57 | 58 | -1 | 60 |
9 | West Ham | 38 | 60 | 74 | -14 | 52 |
10 | Crystal Palace | 38 | 57 | 58 | -1 | 49 |
11 | Brighton & Hove Albion | 38 | 55 | 62 | -7 | 48 |
12 | Everton | 38 | 40 | 51 | -11 | 48 |
13 | Fulham | 38 | 55 | 61 | -6 | 47 |
14 | Wolves | 38 | 50 | 65 | -15 | 46 |
15 | Bournemouth | 37 | 50 | 64 | -14 | 45 |
16 | Brentford | 38 | 56 | 65 | -9 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 38 | 49 | 67 | -18 | 36 |
18 | Luton Town | 37 | 49 | 81 | -32 | 26 |
19 | Burnley | 38 | 41 | 78 | -37 | 24 |
20 | Sheffield United | 38 | 35 | 104 | -69 | 16 |